Vízre bocsátották az Ufuk korvettet

Tengerre bocsátották Törökország első hazai gyártású hírszerző hajóját, az Ufuk korvettet

1141874
Vízre bocsátották az Ufuk korvettet

Az Ufuk (A-591) teszt- és kiképzőhajó vízre bocsátásának ceremóniáján az Isztambul Tuzla Hajógyárnál Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök mondott beszédet, aki elmondta, hogy a török hajógyártás az utóbbi 16 évben újból fellendült, és kiemelte, hogy „Törökország a hajógyártásban is nevet szerzett magának”.

Erdoğan elnök kijelentette, hogy az utóbbi 3 évben hatalmas sikereket értek el az állampolgárok életét fenyegető, az országot szétszakítani próbáló összes terrorszervezettel szemben, így különösen az ILIÁ és PKK terrorszervezetek ellen.

Az államfő felidézte, hogy elképzelhetetlen akadályokat gördítettek Törökország elé azok, akik fegyveres támogatást adnak a világ legvéreskezűbb terroristáinak, és megjegyezte, hogy az ILIÁ-tól a PKK-ig, az Al-Kaidától az Al-Sababig, a muszlimok vérét ontó összes terrorszervezet kezében nyugati országokból származó fegyverek vannak.

A köztársasági elnök felhívta rá a figyelmet, hogy a Szíria északi részén etnikai tisztogatást folytató PYD-s, YPG-s gyilkosok kezében olyan rakéták, bombák és fegyverek találhatóak, amelyek Törökország szövetségeseitől származnak.

„Egy ilyen szituációval szemben nem várható el, hogy Törökország ölbe tett kézzel várakozzon, és nem lehetséges, hogy más országokra bízza a nemzetbiztonságát. Államunk levonva a tanulságokat ebből a szituációból, amivel szembekerültünk, a régióban folyó eseményekből és a történelmünkből, azon dolgozik, hogy megerősítse a hadiiparunkat.” – fogalmazott Erdoğan.

Az Ufuk korvett körülbelül 8600 kilowattos teljesítménnyel rendelkezik és 18 csomós maximum sebességre képes, emellett található rajta egy 10 tonnás helikopter fogadására alkalmas platform is.

A nehéz időjárási viszonyok alatt 45 napig megszakítás nélküli megfigyelésre és a fenyegetések azonosítására képes Ufuk korvett elektronikai, teszt és oktatási rendszereit az ASELSAN fogja biztosítani.



Még több hír