Akar Hatayban szemlézte a török csapatokat

Ahogy a többi hadműveletben, úgy az Olajág hadműveletben is legendát írtak a török katonák, jelentette ki Hulusi Akar védelmi miniszter.

1129851
Akar Hatayban szemlézte a török csapatokat
akar hatay zeytin dali1.jpg
 

Hulusi Akar védelmi miniszter, Yaşar Güler vezérkari főnök, Ümit Dündar, a szárazföldi haderők főparancsnoka, Adnan Özbal admirális, a haditengerészet főparancsnoka, és Hasan Küçükakyüz, a légierő főparancsnoka Hatayban szemlézték a határon állomásozó csapatokat.

Az Olajág hadműveletben részt vett erőkkel találkozó Akar emlékeztetett arra, hogy a 2018. január 20-án kezdődött hadművelet a nemzetközi jognak megfelelően, Törökország jogait és törvényeit őrizve, az ártatlan embereknek, természetnek, történelmi vagy vallási épületeknek való károkozás nélkül zajlott.

„Ahogy a többi hadműveletben, úgy az Olajág hadműveletben is legendát írtak, hatalmas sikert értek el a török katonák” – mondta a védelmi miniszter.

Hozzátette, hogy jelenleg a legproblémásabb front Manbidzsban és az Eufrátesztől keletre van, ennek kapcsán már folyik a tervezés és előkészületek.

Hangsúlyozta, hogy ha a hely és az idő eljön, itt is hadműveletet indítanak, mely közben tiszteletben fogják tartani Irak és Szíria területi és politikai egységét.

Azt is kiemelte, hogy célpontjaik a terroristák:

„Senki nem kételkedhet abba, hogy célpontjaink a terroristák, és soha nem kurd testvéreink” – mondta.

Akar azt is hangsúlyozta, hogy a terrorellenes küzdelem töretlenül zajlik az utolsó terrorista ártalmatlanná tételéig:

„Országunk déli részén, szíriai északi részén nem engedjük egy terrorfolyosó kialakítását. Most és a jövőben is mindent megteszünk határaink és népünk biztonságának védelmében” – jelentette ki a védelmi miniszter.



Még több hír