Török ellenőrzés alatt lesz a szíriai határnál létrejövő biztonsági övezet

İbrahim Kalın köztársasági elnöki szóvivő közölte, hogy a szíriai határnál létrehozandó biztonsági zónát Törökország fogja ellenőrizni

1126741
Török ellenőrzés alatt lesz a szíriai határnál létrejövő biztonsági övezet

Kalın a Köztársasági Elnöki Komplexumban tartott sajtótájékoztatót a kabinetülés napirendjére került ügyekkel kapcsolatban. 

A szóvivő tájékoztatása szerint az ülésen részletesen megvitatták az Amerikai Egyesült Államok Szíriából való kivonulásra vonatkozó döntését. 

„A terrorizmus elleni küzdelem és a Törökországot fenyegető terrorszervezetekkel folytatott harc minden fronton folytatódni fog” – jelentette ki.

Kalın elmondta, hogy Törökország mind a terepen, mind pedig az asztalnál továbbra is használni fogja a rendelkezésére álló „puha” és „kemény” eszközöket, a politika és a diplomácia által adott minden lehetőséget. 

A szóvivő ismertette, hogy Recep Tayyip Erdogan köztársasági elnök január 23-án Moszkvába fog látogatni. 

„Különösen az lesz a célunk, hogy Oroszországgal koordináljuk az amerikai kivonulásról szóló döntést követően kialakuló helyzetet. Alkalmunk fog nyílni arra, hogy részletesen megvitassuk mind Szíria ügyét, mind pedig a bilaterális kérdéseket.” – fogalmazott Kalın.

A szóvivő továbbá tájékoztatójában elmondta:

„Az amerikai küldöttség múlt héten egy 5 pontos, hivatalos kötőerővel nem rendelkező papírt adott át nekünk, amely főbb vonalaiban megerősíti az USA kivonulásról szóló döntését. (Az USA-val fennálló) Gazdasági fenyegetést jelentő témák még hátramaradtak. Ma egy új cél lett kijelölve és ezzel a pozitív napirenddel fogjuk tovább folytatni a munkálatainkat. Számunkra az S-400-asok vásárlása és a Patriot rakéták vásárlása között semmiféle okozati összefüggés nincs, sem korrelációról, sem pedig feltételtől függő kapcsolatról nincs szó.”



Még több hír