Törökország helyesnek tartja az amerikai csapatkivonást

Törökország örömmel fogadja, hogy az Egyesült Államok kivonja katonáit Szíriából, jelentette ki Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter

1111465
Törökország helyesnek tartja az amerikai csapatkivonást

Törökország örömmel fogadja, hogy az Egyesült Államok kivonja katonáit Szíriából, jelentette ki Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter.

A Máltán beszédet tartó Mevlüt Çavuşoğlu hangsúlyozta: a kivonás koordinációja fontos, és nem engedik, hogy hatalmi hiátus keletkezzen Szíriában.

Azt is kiemelte, hogy Szíria egysége mellett állnak:

„Hosszú ideje harcolunk az ILIÁ terrorszervezet ellen, úgy gondoljuk, már le lett győzve az Egyesült Államok kivonulásának témájában koordinációra van szükség” – mondta.

Hozzátette: figyelmeztették az Egyesült Államokat, hogy ne harcoljon az ILIÁ ellen egy másik terrorszervezet felhasználásával, és Szíriában semmiképpen nem szabad mozgásteret adni a YPG/PKK vagy más terrorszervezetnek.

Rámutatott, hogy mostantól Szíriában a politikai megoldásra kell koncentrálni:

„A szíriai alkotmányozó bizottság 2019 elején ül össze, ami fontos a politikai folyamat szempontjából” – mondta a külügyminiszter.



Még több hír