Nem késlekedik Törökország a terrorista bázisok felszámolásában
Eltökélték, hogy biztonságot és nyugalmat fognak biztosítani Szíriában az Eufrátesztől keletre, jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök
Erdoğan az isztambuli Dolmabahçe palotában az Iszlám Együttműködés Szervezete tag- és megfigyelő országainak alkotmányozási és igazságszolgáltatási konferenciáján beszédében kijelentette:
„A Tel Rifatból Afrinban tartózkodó katonáink ellen érkező aljas támadások is azt igazolják, hogy mennyire helyes a döntés, amit hoztunk” – mondta Erdoğan, aki figyelmeztette Manbidzsban az Egyesült Államokat is:
„Ha nem tisztítják meg Manbidzsot, oda is el fogunk menni!” – mondta.
A köztársasági elnök hangsúlyozta: Manbidzs által Törökország figyelmét próbálják elterelni:
„Szíriában tett lépéseink nem korlátozódnak kizárólag saját országunk biztonságára. A muszlim közösség és az egész emberiség méltóságát is védelmezzük” – mondta.
A köztársasági elnök hangsúlyozta: Törökország már elegendő időt vesztegetett az Eufrátesztől keletre fekvő terrorista fészkek kapcsán, s mostantól kezdve egyetlen napos késlekedést sem fognak engedni.
Erdoğan az Eufrátesztől keletre fekvő terrorista erők fő forrásait jelentő Szindzsar és Karadzsak-hegy térségében tegnap indított hadmozdulat kapcsán kijelentette:
„Hadmozdulatot hajtottunk végre a folyamatos fenyegetést jelentő Szindzsar és Karadzsak-hegy térségében, aminek ismétlése várható.”
Még több hír
Részvétet nyilvánított Erdoğan köztársasági elnök
Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök részvétét fejezte ki Iránnak Raisi iráni elnök halála miatt
Május 19., az Atatürk Emléknap és az Ifjúság és Sport Ünnepe fontossága és története
Röviden összefoglaltuk önöknek május 19. fontosságát és történetét.