Ellenzik a vandalizmust és a túlzott erőszak alkalmazását is, jelentette ki Mevlüt Çavuşoğlu

Mevlüt Çavuşoğlu Ankarában a Reform Akciócsoport 5. konferenciáján mondott beszédet

1104945
Ellenzik a vandalizmust és a túlzott erőszak alkalmazását is, jelentette ki Mevlüt Çavuşoğlu

Ezt követően a külügyminiszter sajtótájékoztatóján a Franciaországból induló s más európai országokra is átterjedő tüntetéshullámról és a rendőri erőszakról beszélt.

A külügyminiszter hangsúlyozta: ellenzik a vandalizmust és a túlzott erőszak alkalmazását is Európában.

Çavuşoğlu beszélt a török állampolgárok európai vízummentességéről is:

„Állampolgáraink joga, hogy vízum nélkül utazhassanak Európába. Tovább dolgozunk a jogtalan intézkedések ellen” – mondta.

Azt is hozzátette, hogy tovább keresik az igazságot az október 2-án Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusán meggyilkolt szaúdi újságíró, Cemal Kaşıkçı ügyében:

„Új bizonyítékok és dokumentumok merülnek fel, melyeket megosztunk. Szaúd-Arábia mostanáig nem működött együtt. De a közvélemény a gyilkosság felderítését várja. Egyes követeléseinket elutasították” – mondta.

A Kaşıkçı-gyilkosság felderítésére alapítandó nemzetközi bizottság témájában elmondta, hogy az argentínai G20 csúcstalálkozón számos kollégája fejezte ki együttműködési szándékát.

Az Egyesült Államok által Észak-Szíriában a YPG/PKK terrorszervezetnek nyújtott támogatás témájában a külügyminiszter kijelentette:

„Ha az Egyesült Államok a YPG-t képzi ki, az súlyos hiba, és árulás a térség ellen. Nem fogunk szemet hunyni felette” – mondta.



Még több hír