Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök utalt a YPG elleni hadművelet lehetőségére

Erdoğan pártja, az AK Parti frakcióülésén értékelte a napirenden lévő kérdéseket

1096062
Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök utalt a YPG elleni hadművelet lehetőségére

Beszédében a köztársasági elnök rámutatott, hogy egyes országok az ILIÁ terrorszervezet elleni terrorellenes küzdelem ürügyén saját érdekeiket hajszolják Szíriában:

„Miközben mindenki a saját érdekeiket hajszolja Szíriában az ILIÁ terrorszervezet elleni terrorellenes küzdelem ürügyén, ki vállalva a kockázat, a frontra vonultunk, és súlyos csapást mértünk rá. Az ILIÁ nincs jelen Szíriában. Az ILIÁ álcája alatt kisebb bandák vannak, amelyek jelenlétét azért engedélyezik, azért képeztek ki és szereltek fel, hogy a térségben zavart keltsenek. Ezt a terrorszervezetet pár hónapon belül teljesen felszámoljuk” – mondta a köztársasági elnök, hozzátéve:

„Már kezdtük összeomlasztani ezt a szervezetet, mely a legnagyobb csapást jelenti az Iszlámra nézve. Milyen kár, hogy azok, akik azt állítják, hogy az ILIÁ ellen harcolnak, a legkisebb küzdelmet sem tanúsították ellene!”

Erdoğan  hangsúlyozta, hogy a PKK terrorszervezet szíriai szárnya, a YPG egyetlen célpontja Törökország, s ilyen fenyegetéssel szemben többé már nem maradhatnak tétlenek, ezzel utalt a térségre irányuló hadművelet lehetőségére.

„A mi célpontunk csak azok a terroristák, akik a napnál is világosabban ellenségességet táplálnak országunkkal szemben. Ez egy lehetőség azoknak, akik azt állítják, hogy szövetségesek, hogy meg akarják erősíteni kapcsolatainkat. Ha elvonulnak a Törökországot fenyegető terroristák mellől, tudni fogjuk, hogy Törökország mellett állnak, ellenkező esetben megtesszük, amit saját sorsunk érdekében meg kell tennünk” – mondta Erdoğan.



Még több hír