Boldogok lesznek, ha nem egymással szemben, hanem egymás mellett látják Oroszországot és Ukrajnát

Boldogok lesznek, ha nem egymással szemben, hanem egymás mellett látják Oroszországot és Ukrajnát, jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök

1096054
Boldogok lesznek, ha nem egymással szemben, hanem egymás mellett látják Oroszországot és Ukrajnát

Erdoğan az AK Parti frakcióülésén értékelte a napirenden lévő kérdéseket.

Beszédében a köztársasági elnök szólt az Oroszország és Ukrajna közötti feszültségről is, elmondva, hogy szomorúan értesültek a helyzetről:

„Reméljük a jövőben is fenntartani minkét ország kialakított kapcsolatainkat. Reméljük, hogy a Fekete-tenger mielőbb a béke tengerévé változik. Megújítjuk felhívásunkat, hogy Oroszország és Ukrajna békés pábeszéd útján rendezzék problémáikat!”

Hangsúlyozta: akkor lesznek boldogok, ha nem egymással szemben, hanem egymás mellett látják Oroszországot és Ukrajnát, s reméli, mindkét ország mielőbb visszatér történelmi múltjához.

A november 25-én az Azovi-tengeren orosz hadihajók és ukrán hadihajók kerültek szembe egymással, s az orosz hadihajók felléptek az ukránokkal szemben azzal a váddal, hogy orosz felségvizekre hajóztak.

Az ukrán haditengerészet parancsnoksága bejelentette: az Azovi-tengeren a Kercsi-szoros környékén az Orosz Föderáció biztonsági szolgálatának biztonsági hajóiról tüzet nyitottak Ukrajna hadihajóira, és 6 ukrán katonát megsebesítettek, a hajókat az orosz különleges erők elfoglalták.



Még több hír