Erdogan:Törökországot nem köti az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) döntése

Erdoğan az AK Parti elnökeként pártja parlamenti frakcióülésén szólalt fel, majd válaszolt az újságírók kérdéseire.

1091898
Erdogan:Törökországot nem köti az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) döntése

Törökországot nem köti az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) Selahattin Demirtaş, a Népek Demokratikus Pártja (HDP) volt elnökével kapcsolatos követelése, jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.

Erdoğan az AK Parti elnökeként pártja parlamenti frakcióülésén szólalt fel, majd válaszolt az újságírók kérdéseire.

Amikor emlékeztették a EJEB felszólítására, hogy a PKK terrorszervezettel való kapcsolat miatt bírósági eljárás alatt álló Selahattin Demirtaşt engedjék szabadon, Erdoğan kijelentette:

„Az EJEB határozatai minket nem kötnek. Eddig nagyrészt a terrorszervezet melletti döntéseket hoztak. Rengeteg ellenintézkedést lehet tenni, amit meg is teszünk. A terrorizmussal még nem számoltunk le.”

Erdoğan  a frakcióülésen mondott beszédében arra is utalt, hogy a nyugat a környezetvédelem ürügyén az utcákat rombolók és felgyújtók mellé állt.

Utalt a 2013-ban a nyugat támogatásával a környezetvédelem ürügyén zajlott a Gezi parki eseményekre:

„Ami az utcákat felgyújtókat illeti, most nézzék meg a Nemzeti Kerteket, és lássák, hogy mi az igazi környezetvédelem! A Gezi parki eseményekkel kapcsolatban állókat őrizetbe vették. Erre a nyugat és bizonyos körök nyilatkoztak. A világon mindenhol és Törökországban is vannak olyanok, akik ezeket az eseményeket finanszírozzák. Miért nem zavarja a nyugatot, hogy ők befogadják ezeket a személyeket? Ha a saját országukról lenne szó, rögtön tiltakoznának. Ha Törökországban, akkor ez meg az az ember rögtön tudós.” – mondta a köztársasági elnök.



Még több hír