Új világra nyit kaput Törökország

Törökország az egyetlen ország, amely minden állampolgárára kiterjesztette a társadalombiztosítást, jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.

1081826
Új világra nyit kaput Törökország

Erdoğan Isztambulban, egy magániskola megnyitóján mondott beszédet.

A köztársasági elnök rámutatott, hogy Törökország haladása egyes köröket kellemetlenül érint, melyek a történelem során még sosem látott csapdákat állítottak e haladás megakadályozása érdekében.

Hangsúlyozta, hogy az akadályok ellenére sem engednek az előrelépésből, és abból, hogy továbbra is segítő kezet nyújtsanak az elnyomottaknak szerte a világon.

Hangsúlyozta, hogy Törökország a világelső a nemzeti jövedelemhez viszonyított humanitárius segélyek terén, s az Egyesült Államok is a második helyre szorult.

Erdoğan utalt az utóbbi évek során a társadalombiztosítás terén végrehajtott reformokra is:

„Mi vagyunk az egyetlen ország, amely minden állampolgárára kiterjesztette a társadalombiztosítást, beleértve az Egyesült Államokat is, mely még nem hajtotta végre ezt a reformot” – mondta.

Azt is kiemelte, hogy az egység és összefogás segítségével Törökország még magasabb szintekre fog lépni:

„Az új Törökország saját maga és az egész térség előtt is egy vadonatúj világ kapuit fogja megnyitni” - hangsúlyozta a köztársasági elnök.



Még több hír