A szélsőjobb Európa terrorszervezete

Amit az ILIÁ terrorszervezet képvisel a Közel-Kelet szempontjából, azt képviseli a szélsőjobb Európa szempontjából, jelentette ki Ömer Çelik, az AK Parti szóvivője.

1061603
A szélsőjobb Európa terrorszervezete

Ömer Çelik az AK Parti Központi Bizottsága Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök elnöklésévek zajló ülése alatt nyilatkozott a sajtó képviselőinek.

Çelik beszélt Erdoğan elnök németországi látogatásáról (szeptember 28-29), elmondva: elérte a kívánt célt a tiszta lap kezdése és a Törökország és Németország közötti problémák megoldása szempontjából.

Felhívta a figyelmet az Európában előre törő szélsőjobboldalra is:

„A szélsőjobb Európa ILIÁ terrorszervezete. Amit az ILIÁ terrorszervezet képvisel a Közel-Kelet szempontjából, azt képviseli a szélsőjobb Európa szempontjából” - mondta Çelik

Az Európai Parlament Törökország juttatott segélyeinek 70 millió eurós csökkentése kapcsán a szóvivő kijelentette:

„Gondolatilag egyenlőségjelet tettek, mintha a szíriaiaknak küldött segélyért cserébe ezen alapokat csökkenthetnék, ez pedig nagyon veszélyes egyenlet.”

Çelik rámutatott, hogy az EP hozzáállása nem demokratikus:

„Nem szolidáris hozzáállás. Teljesen ideológiai alapú. Sajnos az EP fanatikusan ragaszkodik ehhez a hozzáálláshoz” - mondta.

Çelik hangsúlyozta: Törökország továbbra is vendégül látja a szíriai menekülteket, míg országuk biztonságos nem lesz újra, mert az emberiesség próbatétele.



Még több hír