Hollandiai mecset előtt demonstrált a PEGIDA

Marokkóiak látogatta mecset előtt szervezett tüntetést a hollandiai Enschede városban az Iszlám- és bevándorló-ellenes PEGIDA mozgalom.

1060635
Hollandiai mecset előtt demonstrált a PEGIDA

A saját magukat „a nyugat iszlamizálódása ellen kiálló hazafiak” néven bemutató PEGIDA tüntetésén iszlámellenes felvételek és az Iszlámotsértegető beszédek is szerepeltek.

A tüntetésen rengeteg rendőr is jelen volt, a közelben pedig az Antifasiszta Akció (AFA) nevű civil szervezet egy csoportja ellentüntetést szervezett.

A csoport „A rasszizmus nem megoldás” feliratú transzparens alatt a „Mondd hangosan, mondd nyíltan, itt mindenkit befogadunk” jelszót kiabálta.

Az AFA tagja, Victor Lomer elmondta: a mecset támogatására és a PEGIDA ellen is tüntetnek.

„Szerintem ahogy mindenkinek, úgy a mecsetet létrehozni akaró muszlimoknak is van itt hely. Nem szabad a származásuk vagy vallásuk miatt kirekesztenünk az embereket” - mondta.

A hollandok vezette Palesztin Munkacsoport Alapítvány vezetője, Jan ter Haar is provokatívnak nevezte a PEGIDA tüntetését:

„A PEGIDA szélsőjobboldali csoport, amely minden lehetséges módon próbálja magára felhívni a figyelmet” - mutatott rá.

Ter Haar hozzátette: amikor a PEGIDA demonstrációjáról hallottak, eredetileg máshová tervezett gyűlésüket a mecsetbe helyezték át.

Rotterdam polgármestere, Ahmed Ebutalip kedden a Holland Vallásügyi Alapítvány égisze alatt működő Laleli mecset elé tervezett tüntetésre biztonsági okok miatt csak az Assalam mecset elé adott engedélyt.

A PEGIDA bejelentette: Ramadán (június) hónapban, a böjt megtörésének időpontjában 5 mecset elé szervez sertéshús-grillezést. Ezekre egyes önkormányzatok nem adtak engedélyt, s a Laleli mecset elé tervezett demonstrációt is törölni kellett százak tiltakozása miatt.



Még több hír