Az USA szíriai magatartását bírálta Erdoğan

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök bírálta az Amerikai Egyesült Államokat, amiért az ország nem tartja be a Szíria ügyében tett ígéreteit

1058485
Az USA szíriai magatartását bírálta Erdoğan

 „Az USA kétség kívül nem tartotta be a munbidzsi útitervet, (a PKK terrorszervezet szíriai szárnyaként szolgáló) PYD/YPG nem hagyta el azt a területet. A térség valódi tulajdonosai még nem költözhettek vissza. Az USA nem tartotta be a szavát. 90 napról volt szó, a 90 nap pedig letelt.” – jelentette ki az államfő.

Erdoğan elnök az ENSZ-közgyűlés miatt tett amerikai látogatásán az őt elkísérő újságíróknak értékelte az New Yorkban folytatott megbeszéléseit.

A török elnök kitért a szeptember 17-én Vlagyimir Putyin orosz államfővel tető alá hozott Idlibről szóló megállapodásra is, amivel kapcsolatban elmondta: „Nem azon gondolkodtunk, hogy vajon mit fog mondani erre Amerika. Abban az ügyben Oroszországgal cselekedtünk. Iránt sem zártuk ki, őket is benne foglaltuk az ügyben. Különösen a megfigyelési pontok bírnak nagy jelentőséggel. 12 megfigyelési pont a miénk, 10 Oroszországé, 6 pedig Iráné. Más megfigyelési ponttal rendelkező ország nincs. Különösen fontos a 15-20 kilométeres (fegyverektől megtisztított) terület ügye. Ennek biztonsága Oroszország ellenőrzése alá tartozik. A folyamat megerősödve tovább folytatódik. A mi óhajunk az, hogy továbbra is előbbre lehessen vinni a folyamatot anélkül, hogy itt bármiféle probléma felmerüljön.”

A török köztársasági elnök közölte, hogy kiemelt fontosságú a radikális csoportok nehézfegyverzeteinek a megsemmisítése, és ez a munka a Nemzeti Hírszerző Szervezetre (MIT) hárul. Ezzel kapcsolatban az államfő úgy fogalmazott, hogy „A munka jól halad”.



Még több hír