Çavuşoğlu: fel kellene már hagyni a fenyegető szólamokkal

„Fel kellene már hagyni a fenyegető szólamokkal. Ha azt mondják, mint a westernfilmekben, hogy bármit megtehetnek, amit akarnak, annak meglesz a viszonzása.”

1039171
Çavuşoğlu: fel kellene már hagyni a fenyegető szólamokkal

Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter az Egyesült Államokkal való kapcsolatokról kijelentette:

„Fel kellene már hagyni a fenyegető szólamokkal. Ha azt mondják, mint a westernfilmekben, hogy bármit megtehetnek, amit akarnak, annak meglesz a viszonzása.”

Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter hivatalos látogatáson tartózkodik Litvániában, ahol Linas Linkevicius litván külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatót.

A külügyminiszter értékelte a két ország közötti kapcsolatok rendezésére Törökországba érkezett amerikai küldöttséget:

„A Kongresszus tagjai Törökországba jöttek, ez fontos dolog. Vannak a Kongresszusnak olyan tagjai, akik a kapcsolatok megerősítésén dolgoznak. Mindenek ellenére fontos a párbeszéd” - mondta.

A külügyminiszter említette, hogy az Egyesült Államok nem elégedett azzal, hogy Törökország S-400 légvédelmi rendszert vásárol Oroszországtól:

„Fel kellene már hagyni a fenyegető szólamokkal a kétoldalú kapcsolatok javítása érdekében. Törökországnak egyértelműen légvédelmi rendszerre van szüksége. Először az USA-tól akartunk vásárolni, de nem tudott vagy nem akart eladni nekünk. Törökországnak vannak sürgős szükségletei, de sajnos úgy tűnik, szövetségeseink jelenleg nem akarják fedezni azokat” - mondta.

Említette azt is, hogy éles ellenzői vannak annak, hogy a közös projektet jelentő F-35 vadászgépeket az Egyesült Államok átadja Törökországnak:

„Mi partnerek vagyunk az F-35 gépekben. Ha azt mondják, mint a westernfilmekben, hogy bármit megtehetnek, amit akarnak, annak meglesz a viszonzása. Nem vagyunk kötelesek részt venni egy ország másik ország ellen irányuló igazságtalan intézkedéseiben (az Iránra irányuló amerikai megszorításokban)” - mondta a külügyminiszter.

Çavuşoğlu beszélt Törökország és Oroszország kedvező kapcsolatairól is:

„Az Oroszországgal való kapcsolataink nem alternatívái az Egyesült Államokkal vagy az Európai Unióval való kapcsolatoknak. Törökország az egyensúlyt tartja szem előtt külpolitikájában” - mutatott rá a külügyminiszter.



Még több hír