Az egész világon megemlékeztek a puccskísérlet évfordulójáról

A 2016. július 15-i puccskísérlet második évfordulóján külföldön is változatos megemlékezéseket szerveztek.

1013686
Az egész világon megemlékeztek a puccskísérlet évfordulójáról

Az Észak-ciprusi Török Köztársaság (KKTC), Belgium, Oroszország, Görögország és más országok is kegyelettel emlékeztek meg a hősi halottakról.

A KKKT fővárosában, Lefkosában a Hősök Emlékművénél Törökország nagykövete, Derya Kanbay, képviselők, a követség illetékesei és polgárok is részt vettek a megemlékezésen.

A brüsszeli török nagykövetségen tartott megemlékezésen részt vett a július 15-i harcokban is részt vevő Kadir Yılmaz is.

Yılmaz nem tudta könnyeit visszatartani, amikor az éjszaka eseményeiről beszélt.

A brüsszeli Fatih mecsetben a hősi halottakért fohászkodtak.

A Madou téren pedig a július 15-i hősi halottak fotóival díszített, piros-fehér léggömböket engedtek fel.

Berlinben is szerveztek megemlékezéseket.

Törökország berlini nagykövete, Ali Kemal Aydın a FETÖ puccskísérletet elkövető tagjait befogadó Németországhoz szólt.

„Nem azt várjuk a német hatóságoktól, hogy szóban támogassák a demokráciát, hanem azt, hogy tegyék lehetővé a puccsisták törvény elé állítását” - mondta Ali Kemal Aydın.

Kölnben a zászlókkal felvonuló tömeg a 251 hősi halott fotóival díszített, piros-fehér léggömböket engedett fel.

Moszkvában is megemlékeztek a hősökről és hősi halottakról.

Hüseyin Diriöz nagykövet a FETÖ elleni nemzetközi küzdelem fontosságára hívta fel a figyelmet.

A 8 puccsistát befogadó Görögországban is szerveztek megemlékezést.

Törökország athéni nagykövete, Yaşar Halit Çevik a követségen rendezett megemlékezésen emlékeztetett arra, hogy Görögország nem adta ki a puccsistákat, és menedékjogot is adott nekik.

Gümülcinében is megemlékeztek a hősi halottakról.

A konzulátuson rendezett ünnepséget Nyugat-Trákiában is nagy érdeklődés kísérte.

Murat Ömeroğlu, a terrorellenes küzdelem gümülcinei főkonzulja hangsúlyozta: a puccskísérletet „katonai egyenruhás árulók” követték el.

Bosznia- Hercegovinában a Július 15. legendája rendezvénysorozat keretében megrendezték a „Demokrácia futást” is.

A szarajevói Gazi Hüsrev Bey mecsetben a hősi halottakért fohászkodtak. A városi könyvtárat a török zászló mintájára világították ki.

A macedón fővárosban is megemlékeztek a hősi halottakról.

Törökország szkopjei nagykövete, Tülin Erkal Kara beszédében hangsúlyozta: fokozni kell az együttműködést a FETÖ elleni küzdelemben.

Az üzbég fővárosban, Taskentben fotókiállítást és konferenciát tartottak július 15. kapcsán.

A kabuli, bécsi és indonéziai nagykövetségen is szerveztek megemlékezéseket.

A rendezvényeken a külképviseletek képviselői, honfitársak és a sajtó képviselői vettek részt.

Az iraki Erbil városban a megemlékezések keretében kiállítást nyitottak, a Kegyes Koránból recitáltak, és fohászok is elhangzottak.

 



Még több hír