Törökország továbbra is biztosítani fogja a vizet Iraknak

Fatih Yıldız, Törökország iraki nagykövete kijelentette, hogy az Ilısu víztározóban június 1-én megkezdett vízgyűjtés nem jelenti azt, hogy elvágnák Iraktól a vizet, és továbbra is folytatni fogják a vízellátást a területeknek

987091
Törökország továbbra is biztosítani fogja a vizet Iraknak

Yıldız nagykövet a bagdadi nagykövetség épületében tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy Törökország mindig is törekedett a vizei védelmére és felhívta a figyelmet a vízprobléma ügyében Ankara és Bagdad között folytatandó együttműködésre.

A diplomata közölte, hogy az iraki féllel a múlt hónapban egyetértésre jutottak abban, hogy milyen ütemterv szerint fognak június 1. és november 1. között vizet gyűjteni az Ilısu víztározóban, és felhívta rá a figyelmet, hogy néhány Ilısuhoz kapcsolódó dolog elkerülte a közvélemény figyelmét.

 „Az hogy elkezdtünk vizet gyűjteni az Ilısu víztározóban, nem jelenti azt, hogy teljesen el fogjuk vágni a vizet. A május 15-i megállapodásunk is csak arra vonatkozik, hogy miként fog folyni a víz. Tehát nem vágjuk el a vizet, az tovább fog folyni. A víz jelentős részét továbbra is Iraknak fogjuk adni.” – jelentette ki a nagykövet.

Yıldız hangsúlyozta, hogy Törökország nem tesz lépéseket a gáttal kapcsolatban anélkül, hogy ne konzultálna előbb a szomszédos országokkal.



Még több hír