Izrael bojkottjára készülnek a muszlim országok

Törökország kezdeményezésére Izrael bojkottjára készülnek a muszlim országok.

976455
Izrael bojkottjára készülnek a muszlim országok

Törökország kezdeményezésére Izrael bojkottjára készülnek a muszlim országok.

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök Bosznia-Hercegovinából hazatérőben, a repülőgépen nyilatkozott a sajtó képviselőinek.

Beszélt az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe való áthelyezése ellen békésen tiltakozó palesztinok elleni izraeli mészárlásról és a válaszlépésekről is.

Arra a kérdésre, hogy az Iszlám Együttműködési Szervezet (OIC) isztambuli ülése után tesznek-e lépéseket az Izrael elleni megszorítások vagy bojkott ügyében, a köztársasági elnök azt válaszolta:

„Ebben a témában az OIC az izraeli áruk elleni bojkottot tanácsoló határozatot hozott. Remélem, hogy a határozat életbe léptével az OIC tagországai alkalmazni fogják a bojkottot, ennek következtében már szó sem lehet arról, hogy bármit is vásároljunk Izraeltől.”

Hangsúlyozta, hogy Törökország is hasonlóképpen fogja áttekinteni a helyzetet:

„Az Izraellel való kapcsolatainkat, főleg a gazdasági, kereskedelmi kapcsolatainkat felülbíráljuk. Előttünk áll a választás (június 24), azt követően mi is lépéseket teszünk az ügyben” - mondta.

Emlékeztetett arra is,hogy az OIC úgy döntött: független vizsgálóbizottságot kell felállítani az izraeli mészárlás kivizsgálására:

„De határozatunk azt is javasolja, hogy még ezelőtt akárcsak Koszovóban vagy Bosznia-Hercegovinában, az ENSZ itt is hozzon létre békefenntartó erőket. Úgy gondoljuk, ez elrettentő erővel bírhat, Izrael nem egykönnyen támadna az ENSZ erőire.”

azt is kijelentette, hogy Donald Trump azon döntése, hogy Északkelet-Szíriában megszünteti a segélyeket, egyáltalán nem konzekvens:

„Miféle segélyei vannak az Egyesült Államoknak Északkelet-Szíriában? Északkelet-Szíriában Oroszország van jelen. Ez a nyilatkozat nem konzekvens. Az Egyesült Államok inkább Manbidzs körül van jelen. De az ottani segélyei is csak a (PKK terrorszervezet szíriai szárnyának,) a YPG/PYD-nek juttatott fegyverek és lőszer. Az Egyesült Államok nem folytat ebben a térségben humanitárius tevékenységet. Afrint is beleértve ez jelenleg a mi közös működési területünk Oroszországgal” - mondta a köztársasági elnök.



Még több hír