Az egész világnak össze kell fognia a terror ellen

Minden országnak egy fronton, azonos hozzáállással kell összefognia a terror ellen, jelentette ki Binali Yıldırım miniszterelnök.

976353
Az egész világnak össze kell fognia a terror ellen

Binali Yıldırım miniszterelnök és az AK Parti elnökhelyettese pártja székházában a Nagykövetek Hagyományos Iftárján mondott beszédében elmondta: az emberiség és az egész világ szükséglete a béke és igazságosság.

Utalt rá, hogy a világ már belefáradt a gyűlöletbe, kirekesztésbe, terrorba és hatalmi játszmákba, és ha az évek óta folyó rossz tovább folytatódik, az már az emberiség jövőjét fenyegeti.

Hangsúlyozta, hogy minden országnak egy fronton, azonos hozzáállással kell összefognia a terror ellen:

„A terrorszervezet álcája mögött gyakran egyéb tevékenység folyik. Mindeme felfoghatatlan gonoszságok miatt egyszer nyilvánosan el kell majd számolniuk. Micsoda szégyen, hogy a fejlett világ legtöbbször tétlenül nézi ezeket a barbárságokat. Sőt, a felelőtlen kormányok néha saját maguk okozzák ezeket. Ezek nem fogják jóra vezetni a világot. Ezt a valóságot minden országnak, kormánynak mielőbb fel kell ismernie, és eszerint kell cselekednie” - mondta.

Binali Yıldırım miniszterelnök rámutatott, hogy az emberiség érdekeit az szolgálja, ha minden országgal barátságban állnak, a barátságokat erősítik, és az ellenségeskedést csökkentő politikát folytatnak.

Hangsúlyozta, hogy a térségben évek óta mindenki tanúja az ott zajló igazságtalanságnak és fájdalomnak, Szíriában városokat rombolnak a földig, emberek halnak meg, és milliók kényszerülnek otthonuk elhagyására.

Azt is kiemelte, hogy a szíriai helyzet által 7 éve leginkább befolyásolt ország Törökország.

A miniszterelnök beszélt az Izrael által a múlt héten Gázában végrehajtott mészárlásról is:

„A Jeruzsálemben barbárság az egész világ szeme előtt történt. Az izraeli kormány évek óta folyó embertelen zsarnoksága sajnos még Ramadán előestéjén is megnyilvánult. A védtelen, fegyvertelen emberek lemészárlása nem más, mint barbárság és zsarnokság. Súlyosan elítéljük. Az Egyesült Államok döntése, hogy nagykövetségét Jeruzsálembe helyezi át, súlyos hiba volt, és hatalmas szerepet játszott az események elfajulásában” - mondta a miniszterelnök.

Binali Yıldırım hozzátette: ma a globális megoldást igénylő humanitárius válságok napról napra fokozódnak, s ezek nagy része a Közel-Keleten játszódik, ahol Törökország is található.



Még több hír