Háromszorosára emelnék a török-szerb kereskedelmi volument

A tavaly egymilliárd dollár értékű török-szerb kereskedelem volumene meghaladta az egymilliárd dollárt, amit rövid távon 2, hosszú távon 3 milliárd dollárra terveznek emelni, jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.

965508
Háromszorosára emelnék a török-szerb kereskedelmi volument
A Török-szerb Munkaügyi Fórumra Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök és Alekdandar Vucic szerb köztársasági elnök részvételével tegnap este került sor Isztambulban.
A fórumon beszédet mondó Erdoğan kifejezte örömét, hogy találkozhat a szerb köztársasági elnökkel és üzletemberekkel, és kifejezte reményét, hogy a fórum új együttműködésekre, projektekre és befektetésekre nyit lehetőséget.
Erdoğan a Törökország számára baráti Szerbiát a Balkán egyik kulcsfontosságú országának nevezte.
Hozzátette: mindkét ország akarata szerint minden területen fejleszteni tervezik a kétoldalú kapcsolatokat Szerbiával, és Vucic törökországi látogatását ezen akarat erős kifejezésének látja.
Erdoğan azt is kiemelte, hogy a Törökország – Szerbia Magas Szintű Együttműködési Tanács hétfőre tervezett első ülése is új lendületet ad az együttműködésnek.


Még több hír