40 országból 800 gyerek érkezett a 40. TRT Nemzetközi Gyermekfesztiválra

A Török Rádió és Televízió 1979 óta rendezi meg április 23-án a nemzetközi gyermekfesztivált, mely egyetlen és első gyermekünnep a világon.

956608
40 országból 800 gyerek érkezett a 40. TRT Nemzetközi Gyermekfesztiválra

Mustafa Kemal Atatürk nagy török vezető, aki egyúttal megalapítója a Török Köztársaságnak, gyermekünnepet adományozott a török gyerekeknek. 

A 40. TRT Nemzetközi Gyermekfesztiválra 40 országból 800 gyerek érkezett.

A TRT vezérigazgatója, İbrahim Eren a fesztiválra érkező gyerekekkel együtt meglátogatta Atatürk török vezető mauzóleumát.

Eren aláírta az emlékfüzetet Atatürk mauzóleumán, és azt írta, hogy az egyik legfontosabb feladatunk, hogy olyan gyerekeket neveljünk, akik hazaszeretők, és tenni is akarnak érte.

 “A Török Köztársaság megalapítójának, Gazi Mustafa Kemal Atatürknek hálával tartozva  ünnepeljük az április 23-ai Nemzeti Szuverenitás Napját és a Gyermekünnepet. Ma a 40. TRT Nemzetközi Germekfesztiválra 40 országból érkeznek gyerekek. Az egyik legfontosabb feladatunk, hogy olyan gyerekeket neveljünk, akik hazaszeretők, és tenni is akarnak érte,  hiszen ők a jövő örökösei, azért felelősségteljes gyerekeket akarunk nevelni.  A TRT évente rendezi a Nemzetközi Gyermekfesztivált, így készen állunk arra, hogy külföldi vendégeinkkel együtt ünnepeljük a gyermekünnepet. Allah nyugtassa!"- írta a TRT vezérigazgatója, Ibrahim Eren.

A vendég gyerekek részt vettek gálán a Köztársasági Elnöki rezidencián, és a béke, barátság és szeretet üzenetét közvetítették a világ felé.

A rendezvény bemondója az Ayla filmben szerepelt koreai gyermek, Kim Seul.



Még több hír