Előzetesen tájékoztatták Törökországot a szíriai légicsapásokról

Mahir Ünal, az AK Parti szóvivője közölte, hogy előzetesen tájékoztatták Törökországot azokról a légicsapásokról, amelyeket az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország hajtott végre a szíriai rezsim ellen.

951435
Előzetesen tájékoztatták Törökországot a szíriai légicsapásokról
Unal egy kereskedelmi televíziónak nyilatkozva elmondta: „Már a nyilatkozatokból is látszott, hogy ilyen reakcióra fog sor kerülni és minket is tájékoztattak.”

„Törökország a térségben minden történéssel kapcsolatban először azt a kérdést teszi fel, hogy ez mennyiben járul hozzá a megoldáshoz. Mert mi mindenekelőtt egy olyan megoldást támogatunk, amely hozzájárul a békéhez és Szíria területi egységének megőrzéséhez. Itt most figyelmet kell fordítani egy-két dologra; ez a támadás nem Szíria ellen, hanem a rezsim ellen irányult.” – jelentette ki a szóvivő.

„Mi úgy látjuk és értékeljük, hogy ez a támadás egy megtorló intézkedés volt a vegyi fegyverek miatt. Ugyanígy komoly figyelmeztetésként tekintünk rá, hogy megakadályozza Aszadot, hogy vegyi fegyvert vessen be a saját népe ellen.”– mondta Unal.


Még több hír