"Törökország pedig addig marad ott, amíg a kockázat teljesen meg nem szűnik"

"A török katona pedig addig marad ott, amíg a kockázat teljesen meg nem szűnik" jelentette be Nurettin Canikli honvédelmi miniszter.

948411
"Törökország pedig addig marad ott, amíg a kockázat teljesen meg nem szűnik"

Canikli utalt arra is, hogy Szergej Lavrov orosz külügyminiszter bejelentette, hogy Törökországnak a szír-kormánynak kell átadnia Afrín kontorollát. 

“Afrínban még tart a terrorfenyegetettség.Törökország pedig addig marad ott, amíg a kockázat teljesen meg nem szűnik. Miután megszűnik teljesen a terrorfenyegetettség, a török vezetés átadja Afrín ellenőrzését a damaszkuszi kormánynak.” tette hozzá Nurettin Canikli honvédelmi miniszter.

A Török Fegyveres Erők által a PKK/KCK/PYD-YPG és az ILIÁ terrorszervezet ellen január 20-án indított Olajág Hadművelet során, melynek célja a terroristák ártalmatlanná tétele, és a testvéri és baráti helyi lakosság felszabadítása a zsarnokság alól, teljesen megtisztították Afrínt március 18-án. 



Még több hír