Elveszítik Törökország barátságát a terroristák támogatói

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök önmérsékletre szólította fel Emmanuel Macron francia köztársasági elnököt, aki kijelentette, hogy a terroristákat fogja támogatni.

942185
Elveszítik Törökország barátságát a terroristák támogatói

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök és az AK Parti elnöke pártjának adanai kongresszusa előtt szólt a kint összegyűlt tömeghez.

Beszédében Erdoğan reagált a bírálatokra, melyek az Afrin térségében a Török Fegyveres Erők által a PKK/KCK/PYD-YPG és az ILIÁ terrorszervezet ellen január 20-án indított Olajág Hadműveletet érték, melynek célja a terroristák ártalmatlanná tétele, és a testvéri és baráti helyi lakosság felszabadítása a zsarnokság alól.

Erdoğan szólt Franciaországhoz is, mely kijelentette, hogy a terroristákat fogja támogatni:

„Mielőtt Törökországot provokálnák, azok fogják vissza magukat, akik az Elysee palotában terroristákat fogadnak! Különben elveszítik a barátságunkat. Mi azok barátai vagyunk, akik nekünk is barátaink. Mind a mai napig így éltünk” - mondta a köztársasági elnök.

Hozzátette: a török terrorellenes küzdelem egyes köröket zavar, ennek ellenére eltökélten folytatják tovább.

Erdoğan elmondta: az Olajág Hadművelet keretében 3844 terroristát tettek ártalmatlanná.

Hangsúlyozta, hogy tovább folyik a terrorellenes küzdelem a Fetullah Terrorszervezet / párhuzamos államszervezet (FETÖ/PDY) ellen is:

„Ők elmenekülnek, de mi a nyomukban vagyunk. Hírszerzésünk (MIT) Koszovóból 6 emberüket hozta vissza. A FETÖ vezetője is Törökországba fog jönni, akit az Egyesült Államok Pennsylvaniában védelmez. Bárhova meneküljön is” - hangsúlyozta a köztársasági elnök.



Még több hír