Erdoğan: Az USA-nak nincs joga katonákat tartani Munbidzsban

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak nincs joga katonákat tartani a szíriai Munbidzs térségében.

934938
Erdoğan: Az USA-nak nincs joga katonákat tartani Munbidzsban

 

Erdoğan elnök a Beştepe Nemzeti Kulturális és Kongresszusi Központban tartott beszédet a „Nemzetünkkel a Zöldebb Törökországért” találkozón.

Az államfő beszédében szót ejtett a Török Fegyveres Erők által január 20-án Afrin térségében megkezdett Olajág Hadműveletéről is, melynek célja a PKK/KCK/PYD-YPG és ILIÁ tagjainak ártalmatlanítása, valamint a baráti és testvéri helyi lakosság felszabadítása az elnyomás és zsarnokság alól.

„Ellenőrzés alá vettük Afrin városközpontját. Azon nyomban gondoskodtunk az iskolákról. Az összes korházról gondoskodunk. Gondoskodunk a felügyeletükről, irányításukról, és minél hamarabb biztosítani fogjuk ott a nyugodt körülményeket.” – mondta Erdoğan.

Erdoğan elnök azt is ismertette, hogy eddig 3 698 terroristát tettek ártalmatlanná.

Beszédében kiemelte, hogy bár az USA ígéretet tett a PKK/PYD-YPG terroristáival együtt megszállt Munbidzs kiürítésére, ezt nem tette meg.

„Azt mondják, hogy nem mennek ki Munbidzsból. Tegyük félre a kivonulást, alapvetően semmiféle joguk sincs ott tartózkodni. Semmi közük sincs azokhoz a területekhez.” – jelentette ki Erdoğan.

Az államfő emlékeztetett rá, hogy az USA az ILIÁ-ra hivatkozva vitte Munbidzsba a PKK/PYD-YPG terroristáit, azonban a terület igazi lakosai az arabok.

„Én megmondtam Obamának, hogy vonja ki innen ezeket. Azt mondtuk, hogy a stratégiai együttműködés keretében küldjük őket az Eufrátesz keleti oldalára. Ugyanezt megmondtam a jelenlegi amerikai elnöknek is, Donald Trump úrnak, de ő se küldte át őket.” – mondta Erdoğan.

Erdoğan köztársasági elnök beszélt a minden adandó alkalommal Törökország ellen nyilatkozó amerikai szóvivőkről is.

Erdoğan úgy fogalmazott, hogy Trumpnak most már meg kell szüntetnie ezt a zavaros helyzetet, és rendre kell utasítania a nevében nyilatkozó szóvivőket.

A török elnök arra is emlékeztetett, hogy az amerikai illetékesek nyilatkozatai szerint már legyőzték az ILIÁ-t.

„Nos, akkor miért is tartózkodnak ott (Munbidzsban)? Azt mondták, hogy a terület felén ők, másik felén mi legyünk. Erre azt válaszoltam, hogy se ők, se mi ne legyünk ott, hanem azok legyenek ott, akiké ez a föld. Mi egy igazságos igazgatást szeretnénk. Mi sehova se mentünk azért, hogy területet foglaljunk. Csupán azért mentünk, hogy stabilizáljuk a területet. Csupán azért mentünk, hogy elűzzük a terroristákat.” – fogalmazott.

Az államfő kitért a PKK terjeszkedésére az iraki Szindzsar térségében is:

„Ha az iraki központi kormányzat nem takarítja ki a PKK-t, akkor Szindzsarban mi fogjuk őket kitakarítani. Két napon belül 38 PKK-tagot ártalmatlanítottunk Szindzsarban. Ha ez folytatódik, akkor tovább fogunk menni.” – mondta Erdoğan.



Még több hír