Törökország alaptalannak tartja az ENSZ jelentését

Törökország elítélte az ENSZ jelentését, mely a rendkívüli állapot feloldására szólított fel.

934201
Törökország alaptalannak tartja az ENSZ jelentését

Törökország elítélte az ENSZ jelentését, mely a rendkívüli állapot feloldására szólított fel.

A külügyminisztérium vonatkozó közleménye a „terrorszervezetek propagandájával egy az egyben megegyező, alaptalan vádaskodásnak” nevezte a jelentést:

„Az ENSZ emberi jogi főbiztosa 2018. március 20-án egy „jelentésnek” nevezett dokumentumot osztott meg, melyben Törökországot a rendkívüli állapot feloldására szólította fel. Az országunkra irányuló sokrétű, súlyos terrorfenyegetés és a 2016. július 15-i puccskísérlet emberi jogokra gyakorolt hatását teljes mértékben figyelmen kívül hagyó szöveg nem bír semmilyen jelentéssel” - áll a közleményben.

A közlemény szerint a jelentést szignáló főbiztos egy ideje a Törökországgal kapcsolatos témákban elvesztette pártatlanságát és objektivitását, és más nyilatkozataiból is kitűnik Törökországgal szembeni előítéletessége. Ez a legutóbbi dokumentum terrorszervezetek propagandájával egy az egyben megegyező, alaptalan vádaskodásokat tartalmaz, amit Törökország elfogadhatatlannak tart.

„Az objektivitás teljes hiánya miatt a szóban forgó dokumentum minden emberi jogi rendszer szempontjából veszélyes helyzetet teremt. Törökország továbbra is elkötelezett az emberi jogok megőrzése, a meglévő színvonal magasabbra emelése és az iránt, hogy ezekben a témákban együttműködjön az ENSZ-szel és más nemzetközi szervezetekkel” - áll a közleményben.



Még több hír