Erdoğan elnök telefonon tárgyalt a NATO-főtitkárral és az ukrán államfővel

Erdoğan felhívta rá a figyelmet, hogy az Olajág Hadművelet során nagy gondot fordítanak a civil lakosság kíméletére, és a művelet nem akadályozza az ILIÁ-val szembeni harcot, épp ellenkezőleg, részét képezi ennek a küzdelemnek.

931786
Erdoğan elnök telefonon tárgyalt a NATO-főtitkárral és az ukrán államfővel

 

A köztársasági elnöki hivatalból származó források szerint Erdoğan elnök a szíriai Afrin térségében a terroristák ellen folytatott Olajág Hadművelettel kapcsolatban osztott meg információt Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral.

Erdoğan felhívta rá a figyelmet, hogy az Olajág Hadművelet során nagy gondot fordítanak a civil lakosság kíméletére, és a művelet nem akadályozza az ILIÁ-val szembeni harcot, épp ellenkezőleg, részét képezi ennek a küzdelemnek. 

A török államfő jelezte, hogy Törökország az összes terrorszervezet, így a PYD/YPG, PKK, ILIÁ és FETÖ ellen is harcot folytat, s sajnálatosnak tartja, hogy néhány NATO-szövetséges az említett terrorszervezetek némelyikével szemben elnézően viselkedik, és abban a hitben vannak, mintha csupán az ILIÁ jelentene terrorfenyegetést.

A megbeszélés során Erdoğan elmondta, hogy Törökország továbbra is elkötelezett a NATO értékei és a szövetségesi szellemiség iránt, s Stoltenberg főtitkár is hangsúlyozta Törökország fontos hozzájárulását és jelentős NATO-szövetségesi szerepét.

Stoltenberg NATO-főtitkár kifejtette, hogy osztja a Törökország által érzett biztonsági aggodalmakat, és felhívta a figyelmet a terror elleni közös küzdelem jelentőségére.

Erdoğan köztársasági elnök Petro Porosenko ukrán államfővel is telefonon folytatott megbeszélést.

A megbeszélés során áttekintették a kétoldalú kapcsolatokat, a felek kölcsönösen megerősítették a bilaterális kapcsolatok átfogó fejlesztése iránti elkötelezettségüket, különösen a Törökország és Ukrajna közötti gazdasági, kereskedelmi, idegenforgalmi és hadiipari területeken.

A két vezető beszélt Ukrajna területi egységéről, a legutóbbi krími fejleményekről, valamint a krími tatárok problémáiról is.

A megbeszélés során megvitatták a terrorszervezetek, különösen a FETÖ elleni harccal kapcsolatos hírszerzési információk megosztásának ügyét, valamint az ennek fényében teendő szükséges lépéseket is.



Még több hír