Törökország megszorításokat vezetett be Észak-Korea ellen

39 észak-koreai törökországi vagyonát fagyasztották be.

931271
Törökország megszorításokat vezetett be Észak-Korea ellen

A Hivatalos Közlöny mai számában megjelent határozat szerint számos kereskedelmi áru adás-vételét tiltották be Észak-Koreával

A Miniszterek Tanácsa döntése alapján 39 észak-koreai törökországi vagyonát fagyasztották be, valamint utazási tilalmat is kiróttak rájuk.

Az észak-koreai atomprogramhoz felhasználható arany mellett a földgáz, nyersolaj, textil, használt hajó, ipari gépek, közlekedési eszközök, vas-acél és egyéb fémek is tiltólistára kerültek.

Emellett nem fognak Észak-Koreából lövedékeket, mezőgazdasági terményeket, elektronikai eszközöket, gépeket, magnezitet, rönkfát, tengeri szállítóeszközöket, árukat, textilárut, konfekciótermékeket, és ha felmerül a gyanú, hogy egy áru észak-koreai eredetű vagy oda tart, akkor a kikötőben és a repülőtéren is hatósági vizsgálatot folytatnak le.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa Észak-Koreával szemben bevezetett megszorításait követően listára vett tengeri szállítóeszközök vészhelyzet kivételével nem léphetnek török kikötők területére, nem lehet átrakodni őket és nem nyújtanak nekik segítséget.



Még több hír