Törökország figyelmeztetést küldött Németországnak
Bekir Bozdağ külügyminiszter-helyettes és kormányszóvivő kijelentette: figyelmeztetést küldött Törökország Németországnak az imahelyek elleni támadások kapcsán.
Bozdağ a Miniszterek Tanácsának ülése után tartott sajtótájékoztatót.
Elmondta, hogy az afrini Olajág Hadművelet keretében a városközpontot is hamarosan megtisztítják a terroristáktól, a Török Fegyveres Erők január 20. óta tartó hadmozdulataiban eddig 42 török katona halt hősi halált, és 202 sebesült meg.
Az Olajág Hadművelet kezdete óta 3381 terroristát tettek ártalmatlanná:
„A városközpontot is hamarosan megtisztítják a terroristáktól” - mondta a miniszterelnök-helyettes.
Bozdağ azt is hangsúlyozta, hogy a Török Fegyveres Erők a térségben egyetlen civilt sem vett célba.
Bekir Bozdağ aggodalmát fejezte ki a PKK terrorszervezet támogatói által Németországban török imahelyek ellen végrehajtott támadásai kapcsán.
Utalt rá, hogy a németországi törökök biztonságáért a berlini kormány felelős:
„Még nem láttam olyat, akit a bírósági tárgyalások következményeként megbüntettek volna. Elgondolkodtató a német állam csendje. A német nagykövetségnek ma figyelmeztetést adtunk át” - mondta.
A miniszterelnök-helyettes arra is rámutatott, az Egyesült Államokkal a szíriai Manbidzs terroristáktól való megtisztítása kapcsán folytatott tárgyalások eljutottak egy bizonyos pontig.
„Ha nem is jutnak egyezségre, Törökország eltökélt, hogy megtisztítja Manbidzsot a terroristáktól” - mondta.
Bozdağ az Észak-Irakban terrorista formáció kialakítására irányuló próbálkozások kapcsán kijelentette: kedvezően folynak az iraki kormánnyal folytatott tárgyalások.
Arra a kérdésre, hogy mikor fognak hadműveletbe kezdeni, azt felelte:
„Meglátjuk, hogy mikor fognak hadműveletbe kezdeni, ne várja tőlem senki, hogy dátumot adjak meg. Ha meglátják a katonáinkat, tudni fogják, hogy jöttünk” - mondta a miniszterelnök-helyettes.