Feszültség az Égei-tengeren

Törökország szerint a Görögországgal az Égei-tengeren kialakult feszültség a két fél egyikének érdekét sem szolgálja

910367
Feszültség az Égei-tengeren

Hami Aksoy külügyminisztériumi szóvivő a Kardak zátony körül kialakult feszültséget követően tett nyilatkozatában közölte:

„Minisztériumunk államtitkára felhívta a görög külügyminisztérium főtitkárát, és közölte, hogy az Égei-tengeri feszültség fokozódása egyik oldalnak sem áll az érdekében, ezért a görög félnek véget kell vetnie ezeknek a veszélyes akcióknak.”

Aksoy a görög külügyminisztérium nyilatkozatára vonatkozó egyik kérdésre adott írásbeli válaszában ezeket mondta:

„A görög külügyminisztérium február 13-i nyilatkozatában azt közölte, hogy a Kardak zátony térségében kialakult veszélyes incidenssel kapcsolatban a görög külügyminisztérium főtitkáránál minisztériumunk államtitkári szinten erős tiltakozását fejezte ki. Sajnos a görög fél ezzel a nyilatkozatával a szokásos módon félrevezeti a saját közvéleményüket, valamint a szokott módon elferdíti a tényeket.

Valójában az országunkhoz tartozó Kardak zátony környékén tegnap este a görög parti őrség hajóinak veszélyes műveletei miatt hívta fel minisztériumunk államtitkára a görög külügyminisztérium főtitkárát, és világosan közölte, hogy nem fogjuk tolerálni a görög fegyveres erők ellenséges magatartásának folytatását a levegőben és tengeren, s az Égei-tengeren a feszültség fokozódása a két ország egyikének sem szolgálja az érdekét, a görög félnek pedig véget kell vetnie ezeknek a veszélyes akcióknak.”



Még több hír