Megpróbálták felgyújtani a zürichi konzulátus autóját

Ismeretlen személyek megpróbálták felgyújtani Svájcban a Török Köztársaság zürichi konzulátusának szolgálati gépkocsiját.

900040
Megpróbálták felgyújtani a zürichi konzulátus autóját

Asiye Nurcan İpekçi főkonzul közleménye szerint:

„Kedden reggel 03:09-kor két férfi megpróbálta felgyújtani a parkolóban álló szolgálati gépkocsinkat. Szerencsére a kísérletük nem járt sikerrel, és sem emberi életben, sem anyagiakban nem esett kár.”

İpekçi elmondta, hogy a konzulátus biztonsági attaséja ma reggel rutinellenőrzés közben fedezte fel a helyzetet, és a helyszíni vizsgálatokat a zürichi rendőrség elvégezte.

Hozzátette, hogy kamerafelvételek is rendelkezésre állnak:

„Egy évben belül ez a harmadik támadás konzulátusunk ellen. Sajnos az előző támadások elkövetőinek ügyében végzett nyomozásban sem történt előrelépés” - mondta.

Május 1-jén a zürichi konzulátus elé símaszkos viselő személyek érkeztek, akik festékkel támadtak a konzulátusra, a szemben lévő épületre és buszmegállóra pedig a "Kill Erdogan (Öljétek meg Erdoğant)" feliratot festették.

Emellett a támadás végrehajtói Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök elleni jelszavakat kiabáltak, a konzulátusra pedig a PKK terrorszervezet színeit képviselő festékeket dobálták, emiatt erős a gyanú, hogy a támadást a PKK terrorszervezet támogatói hajtották végre.

A svájci fővárosban, Bernben március 25-én a törökországi április 16-i népszavazás előtt rendezett, nem szavazatokat propagáló gyűlésen a Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnököt célba vevő, "Kill Erdogan (Öljétek meg Erdoğant)" feliratú plakátokat emelték magasba, a fekete alapra festett plakátokon a köztársasági elnök fejéhez tartott fegyverrel volt látható.

A svájci rendőrség eddig egyik eseménnyel kapcsolatban sem vett őrizetbe senkit.



Még több hír