Erdogan: "Nem lesz visszalépés az afrini hadműveletben"

Nem lesz visszalépés az afrini hadműveletben, jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.

894554
Erdogan: "Nem lesz visszalépés az afrini hadműveletben"

Erdoğan az ankarai Beştepe Kulturális és Kongresszusi Központban az Ankarai Kereskedelmi Kamara díjátadóján mondott beszédet.

A köztársasági elnök beszédében értékelte a szíriai Afrin térségében a PKK/KCK/PYD-YPG és ILIÁ terrorszervezet ártalmatlanná tétele és a térség testvéri és baráti lakosságának a nyomás és zsarnokság alóli felszabadítása végett indított Olajág Hadműveletet is.

Erdoğan hangsúlyozta Törökország függetlenségének és szuverenitásának ügyét, és kijelentette: történelmi küzdelmet folytatnak a terrorszervezetek ellen a határon belül és kívül is.

Hangsúlyozta, hogy semmilyen problémájuk sincs a kurd állampolgárokkal, céljuk a terrorfolyosó megsemmisítése.

„Nem teszünk visszalépést Afrinban. Ezt az oroszoknak is megmondtuk. Értjük egymást. Beszéltünk a többi koalíciós erővel és az Egyesült Államokkal is” - jelentette ki a köztársasági elnök.

Hozzátette: nem sikerült az Egyesült Államokat meggyőzni a közös terrorellenes küzdelemről:

„Ma Észak-Szíriában 20 amerikai támaszpont van. Közel 2.000 teherszállító repülővel szállítanak fegyvereket a térségbe. Tudunk minderről, ha más nem, legalább legyenek velünk őszinték. Mostanáig nem láttunk őszinteséget az Egyesült Államoktól. Mi pedig az Oroszországgal folytatott tárgyalás keretében folytatjuk. Katonáink tovább teljesítik kötelességüket Afrinban” - mondta a köztársasági elnök.

Erdoğan hangsúlyozta, hogy Törökország nem vetett szemet senki földjeire, és a hadművelet végeztével a török katonák kivonulnak Szíriából.



Még több hír