Biztonságot hoz Szíriának az Olajág Hadművelet

Törökország egyetlen hadművelet helyszínére sem hozott elnyomást, vérontást vagy könnyeket, jelentette ki İbrahim Kalın, a köztársasági elnöki hivatal szóvivője.

895534
Biztonságot hoz Szíriának az Olajág Hadművelet

 

Törökország egyetlen hadművelet helyszínére sem hozott elnyomást, vérontást vagy könnyeket, jelentette ki İbrahim Kalın, a köztársasági elnöki hivatal szóvivője.

İbrahim Kalın az Olajág Hadművelet kapcsán Ankarában, Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök elnöklésével tartott biztonsági értekezletet követően adott ki írásos közleményt.

Kalın hangsúlyozta, hogy Törökország korábban is hajtott végre hasonló hadműveleteket, ám egyetlen hadművelet helyszínére sem hozott elnyomást, vérontást vagy könnyeket:

„Épp ellenkezőleg, ahová Törökország beteszi a lábát, az emberek békében és biztonságban élhetik életüket. Ennek legjobb példája az Eufrátesz Pajzsa hadművelet érintette terület” - hangsúlyozta a szóvivő.

Hozzátette, hogy Törökország elsődleges célja a határok, valamint állampolgárai életének és vagyonának biztonsága:

„A hadművelet okai között van Szíria területi egységének megőrzése is. A szomszédság és testvériség jogából fakad, hogy megtegyünk mindent, hogy szíriai arab, türkmén és kurd testvéreink békében és biztonságban élhessenek, az Olajág Hadművelet nem etnikai csoportokra, kizárólag aterrorszervezetekre irányul” - áll a közleményben.

Kalın hozzátette, hogy a Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) által is támogatott Török Fegyveres Erők erői a terrorszervezet Afrinban felderített célpontjait megsemmisítve, biztonságosan haladnak előre.

Kalın kiemelte, hogy elsődleges prioritásaik között szerepel a különbségtétel a terroristák és a civil lakosság között, és ez utóbbiak védelme.

„Hadműveletünk addig tart, amíg a térséget megtisztítjuk a terrorszervezettől, és Szíria valódi birtokosai, a még országunkban élő 3,5 millió testvérük biztonságosan hazatérhet otthonába” - jelentette ki Kalın.



Még több hír