Erdoğan: 'Rövid időn belül befejezik az Olajág Hadműveletet'

Rövid időn belül befejezik az Észak-Szíriában, Afrin térségében a PYD/PKK és az ILIÁ terrorszervezet ellen indított Olajág Hadműveletet, jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.

893801
Erdoğan: 'Rövid időn belül befejezik az Olajág Hadműveletet'

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök és az AK Parti elnöke pártja női tagozatának bursai kongresszusán mondott beszédet.

„Látom, hogyan menekülnek a terroristák. A PKK terrorszervezet menekül Afrinból, ők menekülnek, mi pedig üldözzük őket. Minden muszlim fohászkodik értünk. Afrikában is fohászkodnak, az afrikai gyerekek fohászkodnak, nem vagyunk egyedül” - mondta.

A köztársasági elnök hangsúlyozta: miután Észak-Szíriát felszabadítják a terroristák megszállása alól, az Olajág Hadművelet után Afrint valódi birtokosainak fogják átadni.

Rámutatott, hogy a terroristák megsemmisítése nemzeti ügy:

„Az Európában védelmezett FETÖ, PKK és DHKP-C nemcsak terrorszervezet, hanem piszkos játszmákban felhasznált gyalogok is” - mondta.

A köztársasági elnök elmondta, hogy a Fetullah Terrorszervezet / párhuzamos államszervezet (FETÖ/PDY) július 15-i puccskísérlete ellen harcot felvevő veteránok üzentek, hogy Afrinba is elmennek, a terroristákat pedig figyelmeztette: nem fognak Törökország fölé kerekedni azt mondva, hogy mögöttük az Egyesült Államok áll.



Még több hír