Cavusoglu:Törökország kitart a küzdelem mellett

„ Törökország képes és határozott, hogy küzdjön a magát célba vevő fenyegetésekkel.” így fogalmazott Mevlüt Cavusoglu,külügyminiszter a twitter üzenetében, aki majd irásbeli információt adott a szír kormánynak.

892992

A török hadsereg megerősítette, hogy Olajág néven délután  szárazföldi és légi offenzívába kezdett Szíria északi részén, amelynek célpontja a YPG/PKK terrorszervezet.

Ankara leszögezte, hogy a nemzetközi szerződésekben biztosított önvédelmi jog alapján indított hadművelet során tiszteletben tartják Szíria területi egységét.

Még több hír