A tunéziai kormány mellett áll Törökország

Törökország Tunézia törvényes kormánya mellett áll, jelentette ki İbrahim Kalın, a köztársasági elnöki hivatal szóvivője

877229
A tunéziai kormány mellett áll Törökország

İbrahim Kalın Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök afrikai látogatása kapcsán nyilatkozott a török-tunéziai kapcsolatokról az AA hírügynökségnek.

Kalın utalt arra, hogy Erdoğan már harmadik látogatást tette Tunéziába, melynek során a kétoldalú kapcsolatokról, valamint a gazdaság, turizmus, mezőgazdaság, védelmi ipar és energiaügy terén történő együttműködésről tárgyalnak.

Kalın egyben hangsúlyozta Tunézia politikai egyensúlyának fontosságát is:

„A jövő év választási év. E folyamat során Tunézia törvényes kormánya mellett állunk. Fenntartjuk erőfeszítéseinket is, hogy minden fajta kapcsolatunkat erősítsük velük” - mondta.

Kalın azt is hozzátette, hogy Tunézia és Törökország között különleges kötelék, történelmi gyökerű kapcsolat van, s az „arab tavasz” néven ismert folyamat során Törökország nagyon szoros kapcsolatot tartott fenn Tunéziával.

Kiemelte, hogy Törökországnak nagyon jó kapcsolata van Tunézia minden részével, minden szinten:

„Tunézia jövőbeli egyensúlya és gazdasági fejlődése számunkra is nagyon fontos. Mert az arab tavasz után számos nehézséget éltek meg, és még élnek is meg” - mondta.

Kalın azt is hozzátette, hogy a turizmus terén a biztonság miatt a líbiai események nyomást jelentenek. Törökország a biztonság témájában a biztonsági erőket felszereléssel, álcaruhákkal, kiképzéssel és már területeken is komoly mértékben támogatta, és a jövőben is támogatja.



Még több hír