Szudánba érkezett Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök

Kétnapos hivatalos látogatásra Szudánba érkezett Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.A török köztársasági elnököt Omar Al-Basir szudáni köztársasági elnök hivatalos ünnepség keretében fogadta.

875202
Szudánba érkezett Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök

Fokozza az együttműködést Törökország és Szudán

Az Iszlám Együttműködés Szervezetének (OIC) december 13-án Isztambulban rendezett rendkívüli ülésén az Iszlám világ megmutatta, hogy milyen erős tud lenni, ha összefogásban cselekszik, jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.

Erdoğan elnök hivatalos látogatáson tartózkodik Szudánban, ahol Omar Al-Basir szudáni köztársasági elnökkel közösen nyilatkozott.

„Lépéseket tettünk egy legfelső szintű stratégiai együttműködési tanács kialakítására. Az elkövetkezőkben a mezőgazdaság, energiaügy, bányászat, egészségügy és még számos területen teszünk a két ország számára kölcsönösen előnyös lépéseket. A 80 milliós Törökország és 30 milliós Szudán kereskedelmi volumene 500 millió dollár. Ez nem illik hozzánk, ezt az első ütemben 1 milliárd, aztán 10 milliásr dollárra kell emelnünk. Hiszem, hogy a török üzleti világ is helyet fog kapni Szudán fontos projektjeiben, támogatjuk, hogy üzletembereink Szudánban fektessenek be” - mondta a köztársasági elnök.

Beszédét követően Omar Al-Basir szudáni köztársasági elnök Szudán legfelsőbb állami kitüntetését is átadta Erdoğan elnöknek.

Ezt követően Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök a szudáni országgyűléshez szólt, és kifejezte örömét, hogy második otthonában Szudánban lehet, és szudáni testvéreivel találkozhat.

„Senki ne várja tőlünk, hogy szótlanul tűrjük a rohingja muszlimok lemészárlását, a palesztin nép ellen évek óta tartó támadásokat, a szíriai, iraki, líbiai, jemeni és szudáni humanitárius válságokat, a parti országokban vagy a Csád-tó körül folyó problémákat” - mondta.

Emlékeztetett arra is, hogy az Egyesült Államok december 6-án az egész térséget tűzbe borítva Jeruzsálemet ismerte el Izrael fővárosának, és ide helyezte át nagykövetségét:

„Kit kérdezett meg Trump? Egymaga hozta ezt a döntést. De nem kellett volna legalább kikérnie a muszlim országok és a keresztény országok véleményét? Én vagyok az Iszlám Együttműködés Szervezetének (OIC) soros elnöke. Velem nem tárgyalt egyáltalán. Nem tárgyalt a pápával sem” - mondta a köztársasági elnök.

Azt is hozzátette: a szudáni köztársasági elnök Isztambulba ment az Iszlám Együttműködés Szervezetének (OIC) rendkívüli ülésére:

„A rendkívüli ülésen részt vevő, a csúcstalálkozó sikerét elősegítő testvéremnek, Al-Basirnak itt ismét köszönetet mondok. És az ENSZ Közgyűlésén szavazó 128 országnak is köszönetet mondok, amiért az igazság mellé álltak. A sikerrel végződő, jeruzsálemi témájú rendkívüli ülés megmutatta, hogy milyen erős az Iszlám világ, ha összefogva cselekszik. A másik csapás az amerikai kormányt pedig az ENSZ Biztonsági Tanácsa részéről érte. Amerikai itt egyedül maradt vétójával, ami ismét azt bizonyítja, hogy mennyire igaz, amit mondtunk: a világ több, mint öt. És bebizonyosodott, hogy egynél is sokkal több” - mondta a köztársasági elnök.



Még több hír