Törökország elégedett a jeruzsálemi győzelemmel

Törökország elégedettségét fejezte ki annak kapcsán, hogy az ENSZ Közgyűlése túlnyomó többséggel, 128 ország támogatásával elfogadta azt a határozatot, amely elítélte az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump jeruzsálemi döntését

873812
Törökország elégedett a jeruzsálemi győzelemmel

Törökország elégedettségét fejezte ki annak kapcsán, hogy az ENSZ Közgyűlése túlnyomó többséggel, 128 ország támogatásával elfogadta azt a határozatot, amely elítélte az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump jeruzsálemi döntését.

A külügyminisztérium írásos közleménye a Törökország kezdeményezésére készített, az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump jeruzsálemi döntését elítélő határozata kapcsán kijelentette:

„Ez az eredmény a legegyértelműbben tükrözi, hogy az amerikai kormány meggondolatlan döntése teljesen jogellenes. Ezzel az USA december 18-án, az ENSZ Biztonsági Tanácsa szavazásán történt vétója is érvényét és értelmét vesztette.”

A közlemény örömmel üdvözölte, hogy az ENSZ Közgyűlése elé a Törökország, mint az Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC), és Jemen, mint az Arab Liga soros elnöke által benyújtott javaslatot 128 ország támogatásával elfogadták.

A közlemény hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok etikátlan fenyegetése és nyomásgyakorlása ellenére a nemzetközi közösség megmutatta, hogy továbbra is elkötelezett a nemzetközi és Jeruzsálem ügye iránt:

„Ez az eredmény a legegyértelműbben tükrözi, hogy az amerikai kormány meggondolatlan döntése teljesen jogellenes. Ezzel az USA december 18-án, az ENSZ Biztonsági Tanácsa szavazásán történt vétója is érvényét és értelmét vesztette.” - áll a közleményben.

A közlemény szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsa ülésén történteket követően a nemzetközi közösség túlnyomó többsége elutasította az USA lelkiismeretlen döntését:

„Az Egyesült Államoknak le kell vonnia a megfelelő tanulságot a történtekből, és az előttünk álló időszakban Jeruzsálem témájában a nemzetközi jognak és az ENSZ paramétereinek megfelelő magatartást kell tanúsítania. A nemzetközi közösség minden felelősségteljes tagját arra hívjuk, hogy kísérjék figyelemmel az ENSZ Közgyűlésének ezen fontos döntését.”



Még több hír