A világ nagyobb, mint egy...

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök és az AK Parti elnöke pártja székházában a tartományi vezetők gyűlésén mondott beszédében értékelte az ENSZ Közgyűlés jeruzsálemi határozatának nagy többséggel való elfogadását

873806
A világ nagyobb, mint egy...

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök ismét emlékeztetett arra, hogy a világ több mint öt:

„És a világ nagyobb, mint egy, 196-szor nagyobb” - mondta.

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök és az AK Parti elnöke pártja székházában a tartományi vezetők gyűlésén mondott beszédében értékelte az ENSZ Közgyűlés jeruzsálemi határozatának nagy többséggel való elfogadását.

„Itt ismét emlékeztetnék arra, hogy a világ több mint öt, sőt, egynél is sokkal nagyobb! Az Egyesült Államok viselkedése, melyet a Közgyűlés ülése előtt tanúsított, sértette az emberiség lelkiismeretét. Ha azt hangoztatja, hogy repülői és bombái vannak, azzal nem diadalmaskodhat felettünk. Mellettük csak Izrael és 5-6 hozzá hasonló ország áll, ellenük pedig 128 állt ki. Egyetlen országnak sincs joga arra, hogy pénzügyi és politikai erejét fitogtatva fenyegesse a világot egy ilyen egyértelműen törvénytelen és igazságtalan ügyben” - mondta Erdoğan, aki arra is emlékeztetett, hogy az Egyesült Államok megfenyegette az ellene szavazókat:

„Azt mondták, hogy ők rengeteg pénzt adnak, és mégis ellenük szavaznak. Már mióta próbálják az emberek államok demokratikus akaratát pénzen megvásárolni. Azt azonban tudni kell, hogy a demokratikus akarat nem eladó! Akik így állnak hozzá, azoknak muszáj lesz megtanulniuk a leckét.”

A köztársasági elnök hozzátette: a fenyegetések ellenére az ENSZ Közgyűlése 9 szavazattal 129 ellenében elfogadta a Jeruzsálemmel kapcsolatos ENSZ-határozatot, és gratulált minden országnak, mely a határozatra szavazott.

Hangsúlyozta, hogy a szavazás megmutatta: az Egyesült Államok Jeruzsálemet Izrael fővárosának elismerő döntése ellentétes a nemzetközi joggal és az ENSZ határozataival:

„Remélem, hogy az Egyesült Államok alaposan elgondolkodik ezen a helyzeten” - mondta a köztársasági elnök.



Még több hír