Erős üzenet az Iszlám Együttműködési Szervezet döntése

Azt, hogy az Iszlám Együttműködési Szervezet (OIC) Kelet-Jeruzsálemet Palesztina fővárosává nyilvánította, nem az Egyesült Államok döntése viszonzásának kell tekinteni, jelentette ki İbrahim Kalın, a köztársasági elnöki hivatal szóvivője

868907
Erős üzenet az Iszlám Együttműködési Szervezet döntése

Kalın a TRT Haber élő adásában válaszolt a kérdésekre.

Kalın az Iszlám Együttműködési Szervezet (OIC) csütörtökön Törökország meghívására Isztambulban megrendezett rendkívüli ülése kapcsán elmondta: az Egyesült Államok döntését, amellyel Jeruzsálemet Izrael fővárosának ismerte el, nemcsak az OIC 57 tagországa, hanem szinte minden európai, ázsiai és latin-amerikai ország elutasította.

Kalın kiemelte, hogy az USA döntését egyedül Csehország támogatta:

„Amerika magára marad. Egyedül hozta ezt a döntést. Ezt globális viszonylatban nekik is elemezni kell” - mondta.

Utalt arra is, hogy az OIC történetében ez volt a 6. rendkívüli ülés, és nem volt könnyű ilyen rövid idő alatt egy ilyen sikeres csúcstalálkozót megszervezni.

Hangsúlyozta, hogy Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök vezetése nélkül nem tudtak volna összegyűjteni egy ilyen csúcstalálkozót, és nem tudtak volna ilyen erős üzenetet küldeni a világnak.

Azzal a döntéssel kapcsolatban, hogy az Iszlám Együttműködési Szervezet (OIC) Kelet-Jeruzsálemet Palesztina fővárosává nyilvánította, Kalın kijelentette:

„Ezt nem az Egyesült Államok döntése viszonzásának kell tekinteni. Már eleve számos ország, köztük Törökország is, de facto Kelet-Jeruzsálemet tartottuk Palesztina fővárosának mostanáig is. Ottani főkonzulátusunk valójában nagykövetségként működik. De fontos, hogy ez hivatalos státuszt nyert. Mind az alapítandó palesztin állam határainak kinyilvánítása, mind az erőteljes támogatás szempontjából fontos” - jelentette ki a szóvivő.



Még több hír