Az igazak mellett áll Törökország

Törökország továbbra is minden területen az igazakat védelmezi.

867970
Az igazak mellett áll Törökország

Bekir Bozdağ miniszterelnök-helyettes és kormányszóvivő a parlament Közgyűlésében, a költségvetési tárgyalásokon szólalt fel a kormány nevében.

Kiemelte, hogy a kormány Törökország érdekeit szem előtt tartva cselekszik, és ha kell, nem habozik ezért szembeszállni az egész világgal sem.

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök december 7-i görögországi látogatása során elhangzott, a Lausanne-i Szerződésre vonatkozó szavai kapcsán Bozdağ elmondta, hogy a köztársasági elnök ezeket a görög vezetőknek adott válasznak szánta, és arra vonatkoztak, hogy Törökország védelmébe veszi a nyugat-trákiai török kisebbség jogait.

Bozdağ bírálta az Egyesült Államokat, amiért fegyvereket ad a PKK terrorszervezet szíriai szárnyának, a PYD/YPG-nek, kiemelve: senki nem várhatja el Törökországtól, hogy ezt szótlanul tűrje.

Donald Trump Jeruzsálemet Izrael fővárosaként elismerő döntése kapcsán kijelentette: Jeruzsálem a muszlimok első imairánya, ezért Törökország ezt nem fogja szótlanul tűrni.

„Jeruzsálem ott van a szívünkben, a lelkünkben. Még ha a palesztinok, gázaiak, minden arab le is mondana Jeruzsálemről, Törökország, a török nemzet akkor sem mondana le!” - mondta Bozdağ.

Bozdağ arra is emlékeztetett, hogy a Fetullah Terrorszervezet / párhuzamos államszervezet (FETÖ/PDY) július 15-i puccskísérlete után Törökország hatékony küzdelmet folytat a terrorizmus ellen, amelyet minden terrorszervezet ellen eltökélten fenntart és fenn fog tartani.

Hozzátette: az Egyesült Államok Reza Zarrab ügyén keresztül is Törökországot támadja, és a FETÖ tagjai napról napra bevetik piszkos kapcsolataikat ennek érdekében.

Bozdağ beszédében kiemelte, hogy az ILIÁ terrorszervezet iszlámellenes, nemzetközi projekt, és egyedül Törökország az az ország, amely valódi és őszinte küzdelmet folytat e terrorszervezet ellen.



Még több hír