Véget ért a Nemzetbiztonsági Tanács ülése

Lezajlott az idei év utolsó ülése a Nemzetbiztonsági Tanácsban Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök vezetésével

857408
Véget ért a Nemzetbiztonsági Tanács ülése

Lezajlott az idei év utolsó ülése a Nemzetbiztonsági Tanácsban Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök vezetésével.

A 3,5 órán át tartó ülést követően kiadott közlemény szerint megadták a jelet a szíriai Afrinban indított hadműveletre.

„A Török Fegyveres Erők csapatai sikeresen tartják fenn az idlibi feszültségcsökkentő övezetben felügyeleti missziójukat, és úgy értékelték, hogy a megbízatás kiterjesztésével a nyugat-aleppói Afrin környékére nyugodt és biztonságos környezetet képesek létrehozni” - áll a közleményben.

A közlemény szerint az ülés során ismét hangsúlyozták azt is, hogy a PKK/PYD-YPG terrorszervezet tevékenysége, Szíria demográfiai összetételének megváltoztatása, álcázott etnikai tisztogatások keretében való felborítása és a területszerzési ambíciók ellentétesek a nemzetközi joggal, ezért elfogadhatatlanok, és Törökország továbbra is megtesz mindent, elsősorban a határ menti övezetben, hogy saját biztonságát biztosítsa.

„A Norvégiában rendezett Tridenti dárda 2017 nevű NATO-hadgyakorlat során a Török Köztársaság alapítója, Gazi Mustafa Kemal Atatürk, és a török nemzet és állam képviselője, Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök elleni ellenséges viselkedés elfogadhatatlan” - áll a közleményben, mely szerint az eseményekhez kapcsolódó vizsgálat elmélyítését is várják.

A közlemény egyben megújítja a nemzetközi közösséghez intézett felhívást az arakani muszlimoknak juttatandó humanitárius segélyek kérdésében, valamint, hogy biztosítsák visszatérésüket otthonaikba:

„Ebben a témában szorosan figyelemmel kísérjük az eseményeket, és országunk továbbra is fenntartja erőfeszítéseit és végrehajtja a rá eső kötelességeket ebben a drámában, amely mára az emberiesség próbakövévé is vált” - áll a közleményben.



Még több hír