Ülésezik a Nemzetbiztonsági Tanács

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök vezetésével ma ül össze a Nemzetbiztonsági Tanács.

856853
Ülésezik a Nemzetbiztonsági Tanács

İbrahim Kalın, a köztársasági elnöki hivatal szóvivője értékelte a Pentagon kijelentését, mely szerint az Egyesült Államok „fenntartja együttműködését a Szíriai Demokratikus Erőkkel”, melynek a PKK terrorszervezet szíriai szárnya, a YPG is tagja.

„Ma összeül a Nemzetbiztonsági Tanács. Értékeljük, majd kiadjuk közleményünket” - jelentette ki Kalın.

A Pentagon közleménye szerint továbbra is támogatják a Szíriai Demokratikus Erőket, mellyel az ILIÁ terrorszervezet elleni rakkai hadműveletben működtek együtt.

A közlemény szerint azonban bizonyos változásokat is áttekintenek a katonai támogatással kapcsolatban.

Ugyanakkor Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter rámutatott, hogy a Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök és Donald Trump amerikai elnök között zajlott telefonos tárgyalás során szavát adta, hogy többé nem adnak fegyvert a YPG-nek.

A Nemzetbiztonsági Tanács utolsó idei ülésén általános értékelést is tartanak a 2017. évről.

Végül pedig a múlt héten Szocsiban Törökország, Oroszország és Irán részvételével rendezett háromoldalú csúcstalálkozón hozott döntéseket is értékelik.

Hasonlóképpen napirenden lesz a PKK terrorszervezet szíriai szárnya, a YPG jelenléte Észak-Szíriában, és az afrini hadművelet.

A Nemzetbiztonsági Tanács áttekinti a terrorellenes küzdelem terén külföldön és belföldön végrehajtott hadműveleteket is.

 



Még több hír