Törökország a változás fókuszában

A világban erőáthelyezés történt, a gazdasági változás Nyugatról Keletre helyeződött át, az átkelőpont pedig Törökország, jelentette ki Binali Yıldırım miniszterelnök.

853050
Törökország a változás fókuszában

A világban erőáthelyezés történt, a gazdasági változás Nyugatról Keletre helyeződött át, az átkelőpont pedig Törökország, jelentette ki Binali Yıldırım miniszterelnök.

Binali Yıldırım miniszterelnök Isztambulban az Ázsiai Parlamenterek Gyűlésének (APA) 10. közgyűlésének résztvevői tiszteletére adott díszebédet.

Az ebéd során beszédet mondó Yıldırım emlékeztetett arra, hogy a mostani találkozón Törökország 2019-ig átvette a soros elnökséget Kambodzsától.

Rámutatott, hogy Ázsia a világ legnépesebb kontinense, a változásra és megújulásra leginkább nyitott, dinamikus, fejlődő terület, és nem csoda, hogy a XXI. századot „Ázsia évszázadának” is nevezik.

Hozzátette, hogy Törökország a fejlődésért és jólétért dolgozik, másrészt a térségben hosszú ideje fennálló válságokra is megoldást próbál találni, ennek érdekében együttműködve más országokkal.

Erre példának hozta fel az iraki és a szíriai válságot, hangsúlyozta Törökország építő szerepét, és köszönetet mondott Oroszország és Irán hozzájárulásáért a békéhez.

Aláhúzta, hogy Törökország töretlen terrorellenes küzdelmet folytat a terrorszervezetek, elsősorban a PKK, PYD, YPG és ILIÁ ellen:

„Ez a küzdelem nem lehet csupán a mi problémánk. Ez a küzdelem az egész emberiségé. Az ILIÁ, PKK PYD globális terrorszervezetek. Nem szabad azt gondolni, hogy ezek nekünk ma nem árthatnak, mert akik nem tulajdonítanak nekik kellő fontosságot, azoknak tudniuk kell, hogy ezek aterrorszervezetek egy nap az ő életüket is lángba borítják” - mondta a miniszterelnök.

Binali Yıldırım miniszterelnök emlékeztetett a Mianmarban zajló eseményekre is, hogy Arakanból több mint egymillió muszlimot űztek el. Hangsúlyozta, hoyg arakanban etnikai tisztogatás zajlik a muszlimok ellen az ENSZ tétlensége mellett.

Binali Yıldırım miniszterelnök azt is kiemelte: a világban erőáthelyezés történt, a gazdasági változás Nyugatról Keletre helyeződött át, az átkelőpont pedig Törökország.



Még több hír