Eredményes volt a Yıldırım – Pence tárgyalás

Rendkívül gyümölcsöző volt a Mike Pence amerikai alelnökkel folytatott tárgyalása, jelentette ki Binali Yıldırım miniszterelnök.

845160
Eredményes volt a Yıldırım – Pence tárgyalás

„Őszintén és egyenesen beszéltünk a problémáinkról. A kétoldalú témák mellett térségi témákra is sort kerítettünk” - mondta a miniszterelnök.

Yıldırım a Washindtonból New Yorkba tartó repülőgép fedélzetén értékelte a sajtó képviselőinek a Pence alelnökkel folytatott tárgyalást.

„A találkozó rendkívül gyümölcsöző volt. Őszintén és egyenesen beszéltünk a problémáinkról. A kétoldalú témák mellett térségi témákra is sort kerítettünk. Kifejezésre juttattuk, hogy sem Törökországnak, sem az USA-nak nem használ a két ország közötti kapcsolatok elmúlt időszakban történt megromlása, és nekünk, politikusoknak, az ország vezetőiként több felelősséget kell vállalnunk, és törölnünk kell a napirendről a kapcsolatoknak ártó helyzeteket” - mondta a miniszterelnök.

A miniszterelnöki hivatal a találkozóval kapcsolatban kiadott közleménye szerint:

„A tárgyalás során megismételtük felszólításunkat, hogy a Fetullah Terrorszervezet / párhuzamos államszervezet (FETÖ/PDY) vezetőjét őrizetbe kell venni, és ki kell adni országunknak, a tevékenységének pedig véget kell vetni. A New Yorkban tárgyalt, és kapcsolatainkat károsító ügy úgynevezett bizonyítékai hamisak, és törvénytelen módszerekkel gyűjtötték őket.

Részletesen tárgyalásra kerültek a kétoldali kapcsolatok és a térségi ügyek, a terrorellenes küzdelem is, és rámutattunk kényelmetlenségünkre a YPG terrorszervezetnek nyújtott fegyvertámogatás miatt, és megismételtük elvárásunkat, hogy hagyjanak fel a támogatásukkal.

A felek hangsúlyozták a két ország közötti szövetséges és stratégiai partnerségi kapcsolat fontosságát, és kifejezték reményüket, hogy ez a tárgyalás új fejezetet nyit a baráti és szövetséges Törökország és USA között az építő párbeszéd jegyében” - áll a közleményben.

A Fehér Ház is nyilatkozott a Yıldırım-Pence találkozó kapcsán. A két ország között új fejezet nyitásában reménykedő írásos közleménye szerint:

„Mike Pence amerikai elnökhelyettes Binali Yıldırım miniszterelnök a Fehér Házban folytatott tárgyalásukkal megerősítették a Törökország és az USA között folytatódó stratégiai partnerséget.

A két vezető kifejezte reményét, hogy ez a tárgyalás új fejezetet nyit a baráti és szövetséges Törökország és USA között, és egyetértettek abban, hogy építő párbeszédre van szükség a kétoldalú kapcsolatokban.

Kiemelték, hogy a Közel-Kelet biztonsága Törökország és az USA közös érdeke, és úgy döntöttek, hogy e cél elérése érdekében fokozzák a kormányok közötti együttműködést.

Pence elnökhelyettes köszönetet mondott Binali Yıldırım miniszterelnöknek Törökország hozzájárulásáért a globális biztonsághoz és az ILIÁ elleni küzdelemhez, és hangsúlyozta: az USA Törökország mellett áll a PKK és a többi terrorszervezet ellen folytatott terrorellenes küzdelemben.



Még több hír