Kurtulmuş a Haliç Kongresszusi Központ „Új AKM Projekt” című konferenciáján beszélt

Numan Kurtulmuş kulturális és idegenforgalmi miniszter elmondta: az Atatürk Kulturális Központ olyan hely lesz, ahol helyet kap a társadalom minden szelete

841921
Kurtulmuş a Haliç Kongresszusi Központ „Új AKM Projekt” című konferenciáján beszélt

Kurtulmuş a Haliç Kongresszusi Központ „Új AKM Projekt” című konferenciáján beszélt a projekt részleteiről, és elmondta: a mai nap történelmi jelentőségű nemcsak Isztambul, hanem egész Törökország szempontjából is.

Elmondta, hogy az AKM megújulása a központ saját feltételei és kora keretei között fontos projekt, és Isztambul kiemelkedően fontos épületévé válik.

De hangsúlyozta, hogy az épületeknek az emberekhez hasonlóan megvan a saját életük:

„Az AKM elfáradt és megöregedett. Szüksége van egy új épületre. Ezért hosszú felkészülési idő után egy ilyen szép projekttel állunk Törökország elé, és megújítjuk az AKM-et. Ha Allah úgy akarja, 2019-ben megtartjuk benne az első ünnepséget, az első konferenciát, az első koncertet. Az új AKM-nek mindenképpen lesznek sajátos, modern vonásai. Ezért tudjuk, hogy az AKM új épülete a dicséret forrása lesz Törökország számára. A mi tanácsunk a következő lenne. Az elmúlt időszakban az AKM-tal kapcsolatban több kritika és spekuláció felmerült. Én azt javaslom, hogy senki ne közeledjen ideológiai, feltételes vagy elfogult módon az AKM témájához. Olyan projekt lesz ez, aminek egész Törökország örvendhet, büszke lehet rá, és nagyon kiváló rendezvényeket tarthatunk benne. A kor feltételeinek megfelelően az Atatürk Kulturális Központ a kultúra és a művészet központja lesz.” - mondta a miniszter.



Még több hír