A vízumválságról nyilatkozott Erdoğan

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök elszomorítónak nevezte a Törökország és USA között kialakult vízumválságot

823510
A vízumválságról nyilatkozott Erdoğan

A hivatalos látogatáson Ukrajnában tartózkodó Erdoğan elnök Petro Porosenko ukrán államfővel tartott közös sajtótájékoztatót.

 

A köztársasági elnök a Törökország és az Egyesült Államok között felfüggesztett vízumkiadások kapcsán kijelentette:

 

„Ez a döntés mindenekelőtt nagyon, nagyon elszomorító. Vagyis nagyon szomorú hogy az USA ankarai nagykövetsége ilyen döntést hozott él léptetett életbe. Mihelyt külügyminisztériumunk illetékesei értesültek erről a döntésről, azonnal megtették a szükséges lépéseket, és kapcsolatba léptek a másik féllel” - mondta a köztársasági elnök, aki azt is hozzátette:

 

„Törökország jogállam. Mindenekelőtt nem egy törzs vagyunk, és nem is vagyunk törzsi állam. Amit ők nyilatkoztak, a viszonzás elve alapján a megfelelő időben mi is azonos szöveget hoztunk amerikai nagykövetünk tudomására. Az egész folyamat ebből épült fel” - jelentette ki a köztársasági elnök.

 

 



Még több hír