Újraindíthatók-e a Törökország – Európai Unió kapcsolatok?

Törökország 2005-től van tagjelölt státuszban az EU-nál. E folyamat, amelyet Törökország egykor európai kapcsolataiban izgalmasnak és ígéretesnek tartott, olyan sok csalódást, bizalomvesztést és útvesztést hozott magával, amit 12 éve senki nem gondolt volna.

A térségi és országos szinten bekövetkezett válságok és problémák a Törökország és egyes európai országok közötti kapcsolatban észrevehető feszültséget okoztak, és megállították a csatlakozási folyamatot. Mondanom sem kell, hogy a Törökország – Európai Unió kapcsolatok újraindítására lenne szükség. De ez csak akkor lehetséges, ha mindkét fél becsülettel, tisztelettel és egyenlő partnerként áll a másikhoz.

Törökország szidalmazása rövid távú, populista előnyöket hozhat, de nem garantálja a békét, biztonságot és jólétet senki számára. Hogy egyértelműen fogalmazzunk, a problémák túlnyúlnak Törökország és Európa határain, és az egész világra kiterjedő globális válság, megosztó nacionalizmus, kontrollálatlan rasszizmus és egyre mélyülő kétségbeesés korában befolyásolják a kapcsolatot a muszlim és nyugati társadalmak között is. Nem lehetséges a világbéke előmozdítása és a globális együttélés anélkül, hogy a muszlim és nyugati társadalmak közösen próbálnák meg kezelni problémáikat az emberiség közös javára.

Egyes európai országokban a Törökország-ellenesség a belpolitika részévé vált, mert hozza a jobboldali szavazókat. Ami egy évtizede elhanyagolható problémának indult, mára a fő áramlat részévé vált. A jobboldali szavazók kielégítésének pedig katasztrofális következményei lehetnek. Mondanom sem kell, hogy az Erdoğan-ellenes szólamok nemcsak rontják Törökország kapcsolatát Európával, hanem az Európai Unió határain belül élő törökök millióit is nehéz helyzetbe hozzák.

Törökország már nem ugyanaz az ország, ami 1963-ban volt, amikor először kinyilvánította csatlakozási szándékát ahhoz, amit akkor még Európai Gazdasági Közösségnek neveztek. Sőt, 1999. óta sem maradt ugyanaz az ország, amikor tagjelölt ország státuszba lépett. Az 1960-as évek óta népessége megháromszorozódott. 1963. óta a GDP több mint nyolcvanszorosára nőtt.

Amit azonban sok megfigyelő figyelmen kívül hagy, az az, hogy Európa sem ugyanaz már, mint ami a 2000-es évek elején volt. Napjainkban a vén kontinenst neonáci szélsőségesség, populizmus, a bevándorlók, muszlimok és mások ellen elkövetett gyűlölet-bűncselekmények jellemzik. A gyorsan hanyatló biztonsági helyzet és az, hogy egyes európai országok kormányai be akarják zárni az ajtót Törökország uniós csatlakozása előtt, egyre növekvő hanyatlást okozott a törökök EU-tagság iránti támogatásában.

Törökország új és konstruktívabb hozzáállásra szólított fel, amikor európai populisták a kultúráját, választott vezetőit és érdekeit vették célba. Nemrégiben, a 2017. áprilisi népszavazást követően Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök európai vezetőkkel találkozott, köztük Angela Merkel német kancellárral is, hogy új fejezetet nyissanak a kapcsolatokban. Annak ellenére történt ez, hogy Németország néhány más európai országgal együtt beavatkozott Törökország belügyeibe, és az alkotmányreform ellenzőit támogatta, köztük a FETÖ gülenista terrorszervezet és a PKK terrorszervezet ismert tagjait, és megakadályozta, hogy a Törökország határain kívül élő állampolgárok meghallgassák a reform mellett szóló hangokat.

A népszavazás után az Európai Unió tisztségviselőivel Brüsszelben tartott találkozón a köztársasági elnök megerősítette szándékát, hogy felelevenítse a Törökország – Európai Unió kapcsolatokat. A szélsőjobboldali populizmus előretörése Európában azonban megakadályozta a haladást.

A múlt havi németországi választások ismét megmutatták, hogy a gyűlölet terjesztése Törökország és Erdoğan köztársasági elnök ellen nem akadályozza meg a szélsőjobboldali populizmus európai terjedését. Bár Németország legnépszerűbb pártjainak vezetői durva kijelentéseket tettek Törökország ellen a kampány során, a számokat lehetetlen figyelmen kívül hagyni: több mint egymillió szavazó pártolt át Merkel pártjától (CDU/CSU) a nyíltan rasszista AfD-hez.

Különösen a korábbi keleti területeken a radikális jobb- és baloldali mozgalmak jelentős előnyre tettek szert a középvonalas pártok kárára. A tény, hogy a szélsőséges mozgalmak népszerűsödnek akkor, amikor Németország gazdasága viszonylag jól működik, további kérdéseket vet fel a szegénység és radikalizálódás hagyományos szemlélete kapcsán. A populista politika egy évszázada se működött, és nincs okunk feltételezni, hogy most fog.

Törökország politikai, gazdasági és biztonsági okokból stratégiai célnak tartja az EU-tagságot. Maga Törökország is fontos szerepet tölt be Európa biztonságában egy egyre veszélyesebb világban. Azonban a kettős mércét, fenyegetést és nyílt ellenségességet nem hajlandó elfogadni.

Helyrehozhatók a Törökország – Európai Unió kapcsolatok, amennyiben az európai vezetők elfogadják, hogy egy egyenlőtlenségen és igazságtalanságon alapuló kapcsolat többé nem tartható fenn. Hajlandónak kell lenniük arra, hogy tiszteljék a török nép demokratikus döntéseit, megfelelő tisztelettel kezeljék Törökország megválasztott vezetőit, és egyenlő partnerként kezeljék Törökországot.

Ez igaz a Törökország – Európai Unió közötti menekültszerződés és a Schengen-vízum liberalizáció ügyében is, amit már hosszú évekkel ezelőtt meg kellett volna adni a török állampolgároknak. Egyszerűen tisztességtelen viselkedés apró technikai hibának állítani be azt, hogy Európa nem tartja be a vállalt kötelezettségeit, és Törökországot vádolni azzal, hogy felrúgja a megegyezést.

Törökország és Európa egyaránt nyerhet a bizalmon, kölcsönös tiszteleten és szolidaritáson alapuló kapcsolatból. Azonban ezek nem egyirányú erőfeszítéseket jelentenek, és ennek terheit nem lehet egyedül Törökország vállára rakni. Ha bármi oknál fogva Európa hátat fordít Törökországnak, vagy bármely más országnak, természetes, hogy az utóbbi más lehetőségek után fog nézni. Továbbá nem is lenne értelme megkérdőjelezni Törökország erőfeszítéseit, hogy külpolitikáját a nyugati horizonton túl bővítse a globális politika többközpontú világában.

Ehelyett az európaiaknak koncentráltabb erőfeszítéseket kell tenniük, hogy túllépjenek Európa-centrikusságukon, amely a XXI. század valósága mellett többet árt Európának, mint bárki másnak, és odafigyeljenek Törökország jogos biztonsági aggodalmaira és érdekeire. Az igazságosság, egyenlőség, bizalom és tisztelet azok az értékek, amelyek szükségesek egy olyan légkör kialakításához, amelyben a Törökország – Európai Unió kapcsolat újraindítása lehetséges lehet, nem pedig a kettős mérce és a politikai manőverezés.