Törökország elítélte a franciaországi gyújtogatást

Bekir Bozdağ miniszterelnök-helyettes és kormányszóvivő elítélte a Franciaországban 5 ember, köztük 3 török halálát okozó gyújtogatást.

819190
Törökország elítélte a franciaországi gyújtogatást

A Miniszterek Tanácsa ülése után a sajtónak nyilatkozó Bekir Bozdağ egyben felhívást intézett a francia illetékesekhez, hogy találják meg és vonják felelősségre a bűncselekmény elkövetőit.

Bekir Bozdağ azt is hangsúlyozta, hogy Törökország józanul cselekszik az Észak-irakban múlt heten tartott törvénytelen népszavazás után, és együttműködik Irakkal és Iránnal.

Bozdağ egy kérdésre azt válaszolta:

„Az észak-iraki vezetés elleni lépéseinkben szem előtt fogjuk tartani a nemzetközi jogot és Törökország érdekeit. Amíg az észak-iraki vezetés vissza nem vonja ezt a hibást lépést, szó sem lehet az együttműködésről velük. Az ezután következő lépéseinket külön bejelentés nélkül fogjuk megtenni.”



Még több hír