Törökország 11. a világ légi közlekedésében

A légi közlekedés terén Törökország a világon a 11., 28 európai ország között pedig az 5. helyen áll, mondotta Binali Yıldırım miniszterelnök

817160
Törökország 11. a világ légi közlekedésében

Yıldırım a  repülőtér terminálépületének ünnepélyes megnyitóján mondott beszédében fejtette ki: Törökország az elmúlt 15 évben legendát írt a világ légi közlekedésében.

 

A Török Légitársaság (THY) Európa második legnagyobb vállalatává vált, több mint 300 célállomásra repül, és nincs a világon többet repülő cég.

 

A közvetlen járatok száma 60 országról 159-re nőtt:

 

„Nem hiába építjük a világ legnagyobb repterét Törökországban, ez egy 15 éves siker eredménye. Ez méltó Törökországhoz” - mondta a miniszterelnök

 

A miniszterelnök egyben azt kívánta, hogy a terminál hasznára legyen Çanakkalének, és hangsúlyozta: a városba tett utazások a gazdaság és idegenforgalom területén is fellendülést fognak hozni.

 

Yıldırım arra is emlékeztetett, hogy 2018-at „Troia Évének” nyilvánították:

 

„Ezzel kapcsolatban kulturális és idegenforgalmi minisztériumunk hatalmas rendezvényt, programot tervez. Çanakkalébe belföldről és külföldről is rengeteg vendég érkezik, így alkalmunk nyílik sokkal jobban megismertetni a várost” - mondta a miniszterelnök

 

Binali Yıldırım miniszterelnök a Çanakkale Március 18. Egyetem (ÇOMÜ) évnyitóján és díszdoktor-avató ünnepségén mondott beszédében kitért az iraki kurd régió kormánya (IKBY) hétfői, törvénytelen népszavazására is.

 

„A törvénytelen népszavazást az egész világnak, Törökország figyelmeztetéseinek ellenszegülve, az iraki központi kormány nyílt ellenzése, Irán és a szomszédos országok ellenzése ellenére végrehajtó kormány vajon gondolt-e az ott élő kurdokra, arabokra, türkménekre és egyéb népekre?”- tette fel a kérdést Yıldırım, hozzátéve: az IKBY kormánya saját önző érdekei miatt emberek millióit sodorta veszélybe, és a valódi problémák még csak ez után fognak kezdődni.

 

A miniszterelnök a terrorellenes küzdelem témáját is érintette, elmondva, hogy az elmúlt 2 év hadműveletei a végsőkig meggyengítették a PKK terrorszervezetet.

 

Binali Yıldırım miniszterelnök egyben arra is felhívta a figyelmet: Törökország az egyetlen ország, amely egy időben három terrorszervezet, a FETÖ, a PKK és az ILIÁ ellen is harcol.

 

 



Még több hír