Fellendülnek a török-kínai kapcsolatok

Értékes és eseménydús év lesz 2018. a török-kínai kapcsolatok szempontjából, jelentette be Numan Kurtulmuş kulturális és idegenforgalmi miniszter

806456
Fellendülnek a török-kínai kapcsolatok

Értékes és eseménydús év lesz 2018. a török-kínai kapcsolatok szempontjából, jelentette be Numan Kurtulmuş kulturális és idegenforgalmi miniszter.

Numan Kurtulmuş hivatalos látogatása keretében az ENSZ Turisztikai Világszervezete közgyűlésének (UNWTO) 22. konferenciáján vesz részt Csingdu városban, ahol a TRT és az AA hírügynökség tudósítóinak nyilatkozott.

Kurtulmuş a kínai tárgyalásai során a turizmus és a Kínában működő török cégek fontos képviselőivel tartott találkozókat „gyümölcsözőnek” nevezte, és hozzátette: bizonyos időközönként meg fogják ismételni ezeket.

„Ez a látogatás valódi értelemben vett nyitás Kína felé. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy ennek eredményei legyenek. A kínaiakkal folytatott tárgyalásaim során láttam, hogy Kína is komoly jelentőséget tulajdonít Törökországnak” - mondta a miniszter.

Kurtulmuş elmondta, hogy a pekingi kormány stratégiai partnernek tekinti Törökországot, és kiemelkedően komoly a szándéka a kapcsolatok fejlesztésére minden területen.

A kínai miniszterrel előző nap tartott kétoldalú tárgyalása során szó evett évi 2 millió kínai turista fogadásáról Törökországban, és a találkozó rendkívül eredményes légkörben zajlott.

Kurtulmuş elmondta, hogy a tárgyaláson szó esett arról is, hogy komoly mértékben támogatják a Kína és Törökország közötti kulturális kapcsolatokat:

„Tárgyaltunk a Yunus Emre Kulturális Intézet megnyitásáról. Remélhetőleg rövid időn belül lehetővé válik az intézet megnyitása Kínában is. Hasonlóképpen lépéseket teszünk egy Konfucius Intézet megnyitására Törökországban. Több egyetemi központtal is kapcsolatban állunk. Tehát a konferencia és a kínai tárgyalások is rendkívül gyümölcsözőek voltak” - mondta.

Kurtulmuş hozzátette, hogy az ENSZ Turisztikai Világszervezete közgyűlésének keretében a tagországok minisztereivel kétoldalú tárgyalásokat is tart, és tárgyalnak a turizmus fellendítéséről az érintett országokkal.

Törökország az 1975-ben alapított ENSZ Turisztikai Világszervezete alapító tagjai közé tartozik. Numan Kurtulmuş kulturális és idegenforgalmi miniszter csingdui látogatása keretében Ebülfez Garayev azeri kulturális és idegenforgalmi miniszterrel is tárgyal.



Még több hír